%c

- Milyen érzés … mármint akadémikusnak lenni?

- Hihetetlen, egyszerűen nem tudom felfogni, pedig olyan szeretet árad felém, hogy lassan kénytelen leszek elhinni. 3 éve biztos voltam abban, hogy megválasztanak; egy szavazattal maradtam le; az idén biztos voltam, hogy nem sikerül…sikerült. Ilyen az élet, soha sem szabad feladni.

- Az egyetemi kollégák bizonyára tisztában vannak vele, de a hallgatóink valószínűleg nem ismerik pontosan, hogy mi a különbség az MTA „levelező”, illetve „rendes” tagsági viszonya között?

- Alapjában véve semmi. A levelező tagok jogai gyakorlatilag teljesen azonosak a rendes tagok jogaival. Ugyanakkor nem lenne szerencsés, ha a levelező tag ülne a babérjain, és felhagyna a tudományos munkával, illetve a tudományszervezéssel. Folytassa csak szépen a tevékenységét. Ha ezt teszi, akkor 6 év múlva nagy valószínűséggel rendes tag lesz. Bevált rendszer.

- A Budapesti Műszaki Egyetemen 1972-ben szereztél okleveles gépészmérnöki diplomát. Hol és hogyan kezdődött a szakmai pályafutásod?

- Én a Műszaki Egyetemtől nagyon sokat kaptam. Nemzetközi hírű tanáraim voltak: Heller László, Borbély Samu, Jurek Aurél, Gillemot László; oldalakon sorolhatnám a neveket. Olyan szellemiséget sugároztak, hogy szinte égetett. Mégis azt mondom, hogy hiányérzetem volt. Számomra túl „élettelen” volt az oktatási program, és –sajnálom, hogy kimondom–, de száraz is. Első munkahelyem Körmenden az Agrártudományi Egyetem (Keszthely) Mezőgazdasági Gépészeti Főiskolai Karán volt. Janik József főigazgató ott olyan légkört teremtett a fiataloknak, hogy élmény volt keményen dolgozni. Aztán jött Sitkei György. Feladatokat adott és 2-3 hetente be kellett számolni. Egyszer azt mondta nekem: „Na jól van fiam.” Még ma is elérzékenyülök, ha erre gondolok. Azóta is annyit tanultam tőle, hogy soha nem tudom meghálálni. Ez a „na jól van fiam” meghatározta a további pályámat.

- 1979-ben kerültél Mosonmagyaróvárra.

- Varga János professzor hívott a Növénytermesztési Intézetbe. Ő már akkor látta, hogy a világ a tudományterületek szorosabb kölcsönhatása felé halad. Az Intézetében több, mint negyvenen dolgoztunk, az ország legjobban felszerelt laboratórium- rendszere segítette a kutatást. Igazándiból ott értettem meg az alkalmazott biológia lényegét, az agroökológiai rendszerek jellemzőit. Hálás vagyok Varga professzornak, hogy bizalmat adott.

- 1987-ben tanszékvezető, 1997-ben pedig intézetigazgató lettél az általad alapított Agrárműszaki Intézetben. Kezdetektől fogva arra törekedtél, hogy egy jól működő „tudományos műhely” jöjjön létre. Mennyire sikerült ezt megvalósítani?

- A Növénytermesztési Intézetben ’86-’87-ban egy agrofizikai laboratóriumot kezdtem kialakítani, amikor Kuroli Géza professzor, az akkori dékán felkért, hogy legyek a Géptani Tanszék vezetője. Senki nem hiszi, de nem szívesen vállaltam. Túl nagy kihívásnak tartottam és úgy éreztem, hogy nincs elég tapasztalatom, és főleg bölcsességem egy ilyen beosztáshoz. Aztán elkezdtünk dolgozni. Kuroli Géza mindenben támogatott. Arra törekedtünk (törekszünk most is), hogy minél több forrás álljon a kutatásainkhoz a rendelkezésünkre. Elértük, hogy több területen is megütjük a nemzetközi mércét mind az infrastruktúrában, mind a kollégák felkészültségében. Ennyi idős korban az ember már többet tanul a fiatalabbaktól, mint amennyit nekik át tud adni. Nagyszerű emberek. Adja a Gondviselés, hogy ők is elérjék a céljaikat. Én igyekszem ehhez mindenben hozzájárulni.

- Közben az intézet „Agrárműszakiból” Agrárműszaki, Élelmiszeripari és Környezettechnikai Intézetté vált. Mi indokolta ennek a három – eléggé eltérő – diszciplinának az „egybeolvasztását”?

- Ez a három tudományterület olyan szorosan egymásba fonódik, hogy azt nem is hiszed. Nem véletlen, hogy az Intézet neve ma már, figyelembe véve a nemzetközi tendenciákat: Biológiai Rendszerek Műszaki Intézete. (Ez a Biosystems Engineering kissé erőltetett fordítása.) Az agrártermelésben, az élelmiszeriparban és a környezet-, illetve természetvédelemben tevékenykedő bio-rendszer mérnökök a műszaki- és természettudományos (elsősorban fizikai) ismeretek felhasználásával arra törekednek, hogy a természetben és a biológiai anyagokban lejátszódó folyamatokat megismerjék és modellezzék. Ezen ismeretek birtokában olyan eljárásokat dolgoznak ki, hogy az élelmiszer és az ipari biomassza alapanyag termelés fenntartható legyen, a biológiai anyagok feldolgozása pedig lehetőleg a kedvező eredeti anyagjellemzők megőrzése mellett történjen.

- Milyen „ars poetica”-t követsz az oktatásban, illetve az oktatásszervezésben?

- Tiszteletet adni, de el is várni. Csak így működik. Akivel nem tudsz együttműködni arra ne haragudj, de ne is erőltesd a közös munkát. Mással bizonyosan ki fog jönni, és így mindenki jól jár. Egész életemben szerencsés voltam, mindig kiváló munkatársakkal dolgozhattam, akikkel fél szavakból is értettük egymást. Ritka volt az az eset, amikor lépnem kellet, mert nem jöttünk ki egymással. Büszke vagyok arra, hogy a diákok többször megválasztottak a kar legjobb oktatójának: „Hannibál tanár úrnak.”

- Nemcsak itthon, hanem külföldön (Stuttgart-Hohenheim, Wilhelmshaven, München stb.) is tanítottál, mint vendégprofesszor. Milyen különbségeket tapasztaltál az ottani és az itthoni egyetemi viszonyok között?

- Az oktatás terén minden úgy zajlik a tanár és a diák között, mint itt: csak fordítva. Ott a diák igyekszik minden tudást kicsikarni a tanárból, nálunk a tanárnak kell a diákot noszogatni. Ott a tevékenységed színvonalának szinte egyedüli kritériuma a hallgatók véleménye. A hallgató impact factor nélkül is megmondja, hogy mit ér a tudásod. A kutatási projekteknél a projektvezető szava és döntése megkérdőjelezhetetlen. A rendelkezésre álló pénz felett kizárólag ő rendelkezik. Senki abba bele nem szólhat. Igaz, a jelentéseket kemény opponencia előtt kell megvédenie. Ha én azzal álltam volna elő, hogy holnapra cseréljék ki a kilincseket aranyra, szó nélkül megtették volna. A kutatónak nagy a tekintélye, de a felelőssége is. Felnőtt emberként kezelik.

- Intézetigazgatóság, tanszékvezetés, tudományos és külügyi rektor­helyettesség, doktori iskola vezetés, különféle bizottságok…. és ki tudná felsorolni, hogy még mi minden. Hogyan lehet ezt bírni?

- Nézd, az egyetemi évekkel együtt több mint negyven éve vagyok a felsőoktatásban. A munkám mellet ez a hobbym is. Végigcsináltam szinte minden területet itthon is, külhonban is. Talán nem szerénytelenség, de meg tudom különböztetni a fontosat a kevésbé fontostól, másrészről folyamatosan figyelem a világ felsőoktatásában a történéseket. Ez nagyon fontos. Másrészről – mint említettem– kiváló munkatársaim vannak a Tudományos Rektorhelyettesi Irodában is.

- Az utóbbi évek a különféle pályázatok – teszem hozzá: sikeres pályázatok – időszaka. Ezek készítése és menedzselése önmagában is óriási munka. Mi a feladata ezekben a tudományos és külügyi rektorhelyettesnek?

- Eddig a Rektori Hivatal sokak szerint, akik nem ismerték a tényeket, vízfejként költötte a pénzt. Ma már a nagy egyetemi pályázatok révén osztja, nem költi. Nagy különbség. Mindezt úgy teszi, hogy a létszám gyakorlatilag nem változott az elmúlt években. Hálás vagyok Faragó Sándor rektor úrnak, hogy ennek a folyamatnak én is részese lehetek.

- Beszéljünk egy kicsit a magánéletedről, elsőként a családról.

- Nagyszerű emberek, az odaadás és a szeretet példaképei. Bárcsak egyszer felnőhetnék hozzájuk. Az ő biztatásuk és támogatásuk nélkül semmire se vittem volna. Fájó, hogy a szüleim már nem élnek. Kevés szabad időmet a Rotary Club tölti ki, amelynek alapító tagja vagyok, és persze az irodalom.

- Tudom, hogy szereted a jó könyveket és a szép verseket. Kik a kedvenc íróid, illetve költőid?

- A legkedvesebb íróm Somerset Maugham. Élmény a novelláit eredetiben olvasni. Ugyanakkor minden este olvasok szépirodalmat, főleg verseket. Költő barátaimat: Albert Leventét, Herczeg Jánost, Winkler Andrást….és Téged is – emlékszel– azzal szoktam viccesen cukkolni, hogy utálom a verseket. Egy biztos: a vers nem jó altató. Túlontúl töményen fogalmaz, sokszor egy-két szó olyan hatással van rám, hogy egész éjjel nem tudok aludni. Az utóbbi időben egy olyan barátra tettem szert, akivel néha összejövünk, és kedvenc verseinket egymásnak felolvassuk. Lehet, hogy összejön valamikor egy amatőr irodalmi est, majd meglátjuk. De a költőkre gondolva: most főleg Pilinszky János és Wass Albert „fogyasztó” vagyok.

- Befejezésül egy kérdés erejéig térjünk még vissza a szakmai-vezetői munkádhoz. Ezen a területen milyen terveid, elképzeléseid vannak a következő évekre?

- Fontos, hogy az eddigieknél hatékonyabban kapcsolódjunk be az európai tudományos szférába. Sok jó példa van egyetemünkön, de most jött el az idő, hogy továbblépjünk. Napokon belül átadom három TÁMOP projekt menedzselését, illetve szakmai vezetését. Ezek a tudás- és technológia transzferre (4.2.1) és a tudományos eredmények disszeminációjába (4.2.3) koncentrálnak, a 4.2.2 jelű pedig egy olyan kutatási program, amely az erdészeti és mezőgazdasági technológiák és a klímaváltozás hatásait vizsgálja Mátyás Csaba akadémikus vezetésével. A három program együttesen több, mint 1 milliárd forintnyi támogatást jelent. Ebből a közreműködő karok közel 500 millió Ft-ot kapnak például a bérköltségek fedezésére, de a műszerbeszerzési „támogatás” sem csekély. Még bőven van mit tenni a szervezés terén, de a programok működnek, és ez nem kis eredmény. Örömmel tölt el, hogy a közreműködő kollégákkal az esetek legnagyobb részében jó kapcsolatot tudtam kialakítani. Most egy újabb kihívás előtt állok: Rektor Úr megbízott a 2 milliárd Ft-os, a kutatóegyetemi minősítéssel összefüggő TÁMOP projekt szakmai vezetésével.

Szeretném megérni, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem a világ legjobb 500 egyeteme közé kerül, és a szellemi kapacitásával a régió fejlődésében alapvető szerepet játszik. Szerintem minden feltétel adott, hogy ezek az álmok előbb vagy utóbb valóra váljanak.

Köszönöm a beszélgetést. A magam, és a Vivat Academia Szerkesztőbizottsága nevében szívből gratulálok akadémikussá történt megválasztásodhoz. Az eddigiekhez hasonló további szép sikereket, hozzá sok türelmet és nagyon jó egészséget kívánunk.