%c

Az olasz és az osztrák-magyar katonatemetők sorsa a Doberdón és az Isonzó-völgyében eltérően alakult. A magyar katonáknak is nyughelyet adó temetők sorsa mostohább, mint az olasz hősöknek állított hatalmas emlékhelyek. Napjainkban a határon túli temetők gondozása a külhoniakra hárul. Magyarországról kisebb baráti társaságok, alapítványok támogatják az emlékezésre, állagmegóvásra irányuló törekvéseket. Jó érzés azt tapasztalni, hogy ezeket a helyeket az olaszok és a szlovének egyaránt megbecsülik. Törődésüket azzal köszönhetjük meg, ha a Magyarországon lévő olasz katonasírokat mi is hasonló odaadással gondozzuk. Az Isonzó Baráti Kör által szervezett csoportok, később civil szervezetek is koszorúznak és állítanak kopjafát, helyeznek el emléktáblát a természeti kincseiről híres, de számunkra mégis oly fájdalmas helyeken. Az első világháború idején a gyönyörű olasz és szlovén tájakon tombolt a történelem egyik leghosszabb és legtöbb áldozatot követelő csatája.

Az apáczais hallgatókból álló csoportot Pongrácz Alfréd adjunktus úr, az Isonzó Baráti Kör titkára által szervezett emléktúrán Olaszországban és Szlovéniában a következő városokat, emlékhelyeket kereste fel: Aquileia, Ljubjana, Fogliano, Redipuglia, San Michele, San Martino del Carso, Caporetto.

A Sagradot környező tájat Doberdó legmagasabb pontjáról szemlélve lehet megérezni a hely stratégiai fontosságát, hogy miért összpontosult ide az olasz front minden ereje, és miért vált ez a hely „magyar Golgotává”. A fennsíkért vívott hat csatában elesett katonák emlékét őrzik az emlékművek, illetve a győrságiak kezdeményezésére Foglianonál és San Martino hegyén felállított kopjafák tisztelegnek a hősi halottak emléke előtt. A számos emlékmű árnyékában egy szerény tábla hirdeti, itt magyarok is küzdöttek, rajta Keresztúri Dezső csonka verssorával, mely kiegészítve így hangzik: „Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek, Elszórt testünk nyomtalanul nyelte magába a föld. Szívetek őrizzen: milliók eleven milliókat. Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.”

Hallgatóink megérthették a történelmi örökség, a hazaszeretet súlyát, beszámolójukból néhányat idézve kiderül, ők jövőre is biztosan elzarándokolnak az Isonzó-völgyébe.

Gödri Dániel, tanító szak

Velencéért jöttem, de többet kaptam, sokkal több helyre mentük el, ami még jobban tetszett még Velencénél is. Megható és egyben monumentális volt a Redipugliaban épített emlékmű.

Kovács Orsolya, tanító szak

Nagyon jó élmény volt, az út eszmei értéke hatalmas.

Freier Tamás, turizmus-vendéglátás szak

Nagyon jó út volt, úgy volt tökéletes, ahogy volt. Az első világháborús emlékhelyek felkeresését és a megemlékezést nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Másokat is arra bíztatok, hogy amennyiben a későbbiekben lehetőségük lesz részt venni egy ilyen emléktúrán, ismerjék meg ezeket a helyeket, ne hagyják ki, felejthetetlen élményt nyújt.

Blank Péter, turizmus-vendéglátás szak

Az út minden tekintetben nagy élmény volt, talán az egyik legjobb, vagy a legjobb, amin valaha voltam. A társaság jó csapattá kovácsolódott, a tanár úr nagyon jól összefogta a különböző szakos hallgatókat. Az emlékhelyek meglátogatását nagyon fontosnak tartom, rálátást kaptunk arra, hogy mit kellene Magyarországon másképp csinálni, nagyon nagy különbségek vannak a történelem és a múlt megbecsülésében. Ez az út éppen ezt igazolta.

Lancz Orsolya, tanító szak

Nagyon tetszett, mert volt benne szabad és kötött program is. Az emlékművek megtekintése különösen a felsőoktatásban résztvevőknek fontos, hogy később a családjukkal, ismerőseikkel visszatérve tudják ápolni ezeket a hagyományokat. Az út hangulata jó volt, ajánlom mindenkinek ezt az emléktúrát.

Varga Enikő, andragógia szak

Nem először jártam Olaszországban, de sokkal jobb élménnyel távozom, mint ezelőtt.

Morovits Rita, tanító szak

Nagyon kedvesek voltak az olasz vendéglátók velünk. A tanár úrtól minden információt megkaptunk az úttal kapcsolatban és az első világháborúról is sokat mesélt, igazán jó rálátást kaptunk erre a területre.

Arra, hogy mennyire fontos számunkra a történelmünk a legszebb bizonyíték az, ha megvalósítjuk azokat a programokat, amelyek felelősségünk ébresztésére, az emlékhelyek ápolására irányulnak. Ezért is volt újra hasznos, immár tizenhatodik alkalommal, hogy fiatal értelmiségiek egy csoportja jobban megismerhette az első világháború történéseit, jelentőségét végigjárhatta az isonzói csaták helyszíneit, és néma főhajtás mellett elhelyezhette a kegyelet, az emlékezés koszorúit.