címlap interjú krónika kultúra alapállás reflex humor sport In memoriam vers - nemvers hagyományaink korábbi számaink



[PDF változat letöltése]
{edition_name}


{storyphoto width="160" height="200" scaling="constrain" prepend="" format="" append="
\"%c\"

%c
fotó: %r (%R)

"}
INTERREG IIIC RENE-konferencia Mosonmagyaróváron
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának Szaktanácsadó és Továbbképző Intézete több nemzetközi projekt hazai koordinátora. Ilyen például az Interreg IIIC RENE projekt.

A projekt célja, hogy az Európai Unió, az újonnan csatlakozott országok, a harmadik országok szaktanácsadói számára, mezőgazdaságot és vidékfejlesztést érintő témakörökben elősegítse:

- a nemzetközi szaktanácsadói hálózat létrehozását,

- rendszeres tanácskozást, tapasztalatcserék szervezését,

- felkészülést a 2007-2013 időszakra.

A projektben 19 európai ország vesz részt. Intézetünk a RENE keretében korábban két rendezvényt szervezett. A "Vidékfejlesztési szaktanácsadás a természeti erőforrások védelméért" című NAC-EU workshopot 2004. november 8-11. között rendeztük meg. A konferencia az agrár-környezetgazdálkodás fontosságát emelte ki. A "Fiatal szaktanácsadók konferenciáját" 2006. május 4-5-én tartottuk meg. Témája az EU tagországok szaktanácsadási helyzete és a jövőbeni kilátások a Cross-Compliance rendelet által bevezetendő változtatások tükrében.

2007 február 14-16-án került megrendezésre "A direktértékesítés jövője és lehetőségei az átalakuló mezőgazdasági piacokon" című nemzetközi konferenciánk, öt ország szakembereinek részvételével. A rendezvénnyel a hazánkban még kevésbé ismert " az EU régi tagállamaiban elterjedt" közvetlen (direkt) termelői értékesítésben rejlő lehetőségekre hívtuk fel a mezőgazdasági termelők, szaktanácsadók és szakemberek figyelmét.

A konferencia célja az volt, hogy segítse a közvetlen értékesítéssel foglalkozó kistermelőket a hazai és nemzetközi tapasztalatok közreadásával, és a tevékenységet szabályozó jogi háttér ismertetésével. Ezen alkalommal lehetőséget biztosítottunk számukra a bemutatkozására (előadások, szakmai fórum, termékbemutató, kóstoltatás), és egymás kölcsönös problémáinak megismerésére.

A vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek, szaktanácsadók számára szintén lényeges az új rendeletek, a magyar és a külföldi példák megismerése, melyek segítségével hazánkban is általánossá válhat a mezőgazdasági és tájjellegű termékek értékesítésének ez a hatékony, jelenleg kevésbé ismert módja. A rendezvény programja - az aktualitásokkal kibővítve - a 2004-ben és 2005-ben intézetünk által szervezett "Közvetlen értékesítési szakmai nap" tematikájára épült, melynek fő kérdése: Hogyan maradhat az alapanyag termelés, feldolgozás és értékesítés haszna a termelőnél?

Az első napon két workshop került megrendezésre. Az egyiken neves hazai és külföldi előadók ismertették a közvetlenértékesítés nehézségeit, problémáit, jogi hátterét, és beszéltek a fogyasztói szokásokról. A CORA áruházlánc képviselője előadásában kitért arra is, hogy milyen kapcsolódási pontjai vannak a direktértékesítőknek és egy multinacionális vállalatnak. Világos képet kaptunk a lett, az osztrák, a német, és a svájci direktértékesítés helyzetéről, és kiderült, hogy ott hatékony ez a fajta termelési és értékesítési módszer, ahol egy szervezet összefogja az ezzel tevékenykedő gazdákat. Magyarországon jó példa erre a Bács-Kiskun megyei agrárkamara tevékenysége.

Ezzel párhuzamosan rendeztünk meg a Vidékfejlesztési Tudományos Fórumot, ahol szaktanácsadók, PhD hallgatók tartottak előadást a vidékfejlesztés, a szaktanácsadás és a közvetlen marketing témaköreiből.

A második nap a direktértékesítés témakörében hazánkban már működő projektek kerültek bemutatására. A szakmai fórum keretén belül bemutatkoztak a közvetlen termelői értékesítéssel foglalkozó hazai és külföldi kistermelők egy moderátor segítségével. A moderátor, szakmai interjú keretében ismertette a gazdák tevékenységét. Ezt követően kóstoltatással egybekötött termékbemutatóra és konzultációra került sor a gazdák és a jelen lévő résztvevők (gazdák, szaktanácsadók, előadók, stb.) között.

A rendezvényre mintegy 160 fő volt kíváncsi, akik zömében közvetlen értékesítéssel, agrár-szaktanácsadással, vidékfejlesztéssel és agrár-környezetvédelemmel foglalkozó külföldi és hazai agrárszakemberek voltak. Az előadások német, angol illetve magyar nyelven folytak szinkrontolmácsolás segítségével. A rendezvényen sok új hasznos szakmai információt, véleményt, ötletet hallottunk, és új nemzetközi szakmai kapcsolatok alakultak ki. A megvalósult rendezvény jó marketingeszköze volt a közvetlen értékesítésnek, a hozzá kapcsolódó szaktanácsadási tevékenységnek, valamint az ezzel foglalkozó gazdáknak.