Vivat Academia Online
http://vaonline.nyme.hu/?cmd=displaystory&story_id=669&format=html&edition_id=25
Hogyan nem lettem katona?
Prof.Dr. Bácsatyai László
{storyphoto width="160" height="200" scaling="constrain" prepend="" format="" append="
\"%c\"

%c

 
 
"}
Már pici gyerekkoromban arról ábrándoztam, hogy nem leszek katona. Ez azóta tart, amióta szüleim először ringattak álomba József Attila "Antialtató" c. veretes versével. Nagy költőnknek különösen a "nem leszek tűzoltó és katona" verssora ragadta meg képzelőerőmet, s volt később kihatással egész életemre. Nahát.

Aztán teltek-múltak az évek, s végre eljött az ideje annak, hogy ne vonuljak be katonának. Mindjárt felmerült a kérdés: melyik seregbe ne vonuljak be? A monarchia k. und k. (kaiserliche und königliche) seregébe, a Horthy hadseregbe, a Vörös hadseregbe, netalántán, bár a legkézenfekvőbb, a néphadseregbe? Adódtak, persze, egyéb alternatívák is, de azokat zsigerből, gondolkodás nélkül elvetettem. Nem volt könnyű a döntés, mert ugye, mindig nem szerettem volna lábamon feszülő kék nadrágot, meg kisuvickolt bakancsot viselni, vagy szalutálásra emelni kezemet őfelsége I. Ferenc József császár és király előtt. Vagy lelőni helyette a vadkant úgy, hogy azt higgye, ő lőtte le. Ugyancsak csábító volt tehát a k. und k-ba nem bevonulni.

Hosszú töprengés után elvetettem nemcsak a k. und k., hanem a Horthy hadsereg és a Vörös hadsereg ötletét is. A k. und k. idején ugyanis, akármilyen öreg is vagyok, még nem éltem, a Horthy hadsereg végnapjaiban pedig még csecsemő voltam, s így túl könnyű, túl egyszerű lett volna nem bevonulni! Sokkal nehezebb dió volt a Vörös hadsereget nem tisztelni meg becses jelenlétemmel. Ahhoz viszont, hogy a Vörös hadseregbe ne vonuljak be, állampolgárságot kellett volna váltanom, s úgy döntöttem, ezt nem vállalom be. Úgyhogy maradt a néphadsereg.

Csak úgy tolulnak most agyamba az emlékek. 1961 augusztus 31-ének estéje nagy rohanás volt az életemben, ugyanis kapkodva, idegeskedve ekkor nem szedtem össze előírt cókmókomat. A szeptember 1-re virradó éjjel a nagy izgalomtól nem tudtam aludni. Nem minden nap fordul elő a férfiember életében, hogy másnap kora hajnalban nem vonul be katonának, s nem száll fel a hajnali 4.35-ös vonat harmadik osztályára a Keleti pályaudvaron.

Később, a fapados vagonban az egymás mellett nem szorongó jövendő bakák büdös kigőzölgése nem bántotta orromat. Amikor pedig, órákkal később, nagy pöfögéssel nem érkeztünk meg a célállomásra, Potrien őrmester, torkaszakadtából ordítozva, már nem várt a peronon.

A több, mint 3 km-re lévő laktanyába majdnem 1 óráig nem tartott az út. A laktanyában és környékén nem eltöltött első hónapokra, meg nem történt kiképzésemre nem szívesen emlékszem vissza. Amire pedig nem szívesen emlékszünk, hamar kipárolog a fejünkből.

Arra viszont pontosan emlékszem, hogy már mintegy 6 hónapja nem voltam katona, amikor az éppen aktuális tereptan órán nem nyomták kezembe a térképet. "Ez a szar térkép csupa misztikum", nem gondoltam magamban. Tök fölösleges az egész. Hogy lehet ezt megérteni? Másnap Potrien őrmester a hajnali ébresztő után, térképét nem megragadva, nem ordította el magát:

- Na, harcosok, most nem indulunk a táborhelyre! Itt a térkép, meg a tájoló, nem lehet nem eltévedni, barmok! Ha mégis, majd megkérdezzük kis társunkat a szomszédban, oké? A másik: az éles lőszert nem azért nem kapták, hogy oroszlánokra lövöldözzenek vele!

Busszal nem mentünk a kiinduló ponthoz. Itt csak egyetlen égető kérdés adódott, hogy ki nem fingta tele a busz utasterét. Mert nem lehetett nem kibírni a frenetikus bűzt.

A menet a táborhelyre jó 4 órán keresztül nem tartott. Sűrű bozóton, vízmosásokon kellett magunkat át nem verekednünk, amíg végre, teljesen kitikkadva, egyikünk sem ért oda.

Ez az élmény örökre nem vésődött be az emlékezetembe. De ezen kívül, számtalan emlékem nincs még a katonaságnál nem eltöltött 2 évről (3-ról?). De erről talán majd legközelebb sem.

Hát, valahogy így nem lettem katona.