címlap interjú krónika kultúra alapállás reflex humor sport In memoriam vers - nemvers hagyományaink korábbi számaink



[PDF változat letöltése]
{edition_name}


{storyphoto width="160" height="200" scaling="constrain" prepend="" format="" append="
\"%c\"

%c
fotó: %r (%R)

"}
"Semmi sincs az értelemben, ami korábban nem volt az érzékekben"
A Faipari Mérnöki Kar nagy generációjának egyik jeles professzora, Hargitai László magas állami kitüntetésben részesült nagy nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából. A Magyar Köztársasági Érdemkereszt Arany fokozatával elismert életmű kiváló példa a pánszófikus iskola megteremtőjének fenti tézisére.

- Igazolja-e professzor úr Comenius fenti állítását?

- Mindenkor vallottam, sőt életem története is igazolja ezt a már-már természetesnek tűnő, azonban sajnos sokak által mellékesnek tartott igazságot. Egy cég, az akkori Budapesti Fűrészek, majd később Fűrész és Hordóipari Vállalat szolnoki, pusztavámi és vinyei fűrészüzemében dolgoztam 17 évet, mielőtt Sopronba, az egyetemre kerültem. A faipari mérnöki oklevelem megszerzése után a szolnoki fűrészüzemben voltam főművezető, ahonnan először Pusztavámra, majd Vinyére, onnan pedig újra Szolnokra kerültem fűrészüzem vezetőnek, egészen 1976. augusztus 16-ig, amikor elkezdődött a soproni pályafutásom. Pályázattal kerültem adjunktusnak a Fatechnológia tanszékre Tanka Sándor nyugdíjazása után. Feladatom volt a fűrészipari technológia tantárgy gyakorlati oktatása. Akkor még hiányzott az oktatói beosztásomhoz a doktori cím, a tudományos fokozat, de biztonságot adott a több éves szakmai gyakorlat, hogy nem csupán a tankönyvekből voltak az ismereteim, hanem gyakoroltam, át is éltem azokat. Teljesen új gyakorlati feladatokat dolgoztam ki, sok lehetőséget adva a hallgatók kreativitásának. Később az elméleti ismereteket is a gyakorlati életben fontos, hasznosítható dolgokra összpontosítottam, mint pl. a termékkihozatalok, a fűrészüzemi feldolgozás során előforduló veszteségidők csökkentése, vagy a fűrészelt felületek finomságának elmélete, mert tudtam, hogy a fűrészipar teljesítőképességének ezek fontos kérdései.

- Ön a precizitás mintaképe, az adott szó, a határidők, a vállalt feladatok mindenkor teljesítője. Genetikai örökség, szülői elvárás, vagy önnevelés eredménye mindez?

- Ha kívülállónak úgy tűnik, hogy a munkámban precíz vagyok, bizonyára igaz. Valószínű alapvetően genetikai örökség, ugyanis apai nagyapám tanácsos volt Sepsiszentgyörgyön a földhivatalban, anyai nagyapám Kemencén erdész, édesapám hajóállomás főnök. Mindhárom szakma pontos, precíz munkát igényelt. Édesanyámtól kitartást és szerénységet örököltem. Mégis, szerintem önmagában mindez még nem jelenti azt, hogy az ember úgy is éli le az életét, mint elei. Már az általános iskolai tanítóim, az írás-olvasás, s a biblia tanai mellett arra tanítottak, hogy ha megoldottam egy feladatot, csak akkor adjam ki a kezemből, ha meg vagyok győződve annak tökéletességéről.

Nem is tudom milyen érzés fél munkát végezni. Ha rajtam kívülálló okok miatt mégsem sikerült megoldanom valamit, nagyon rossz éjszakáim voltak, amíg a dolog végére nem jártam. Egyébként ezt a tulajdonságomat ismerhették meg azok, akik valahogy befolyásolták az életemet és bíztak rám különböző munkahelyi és társadalmi feladatokat.

- Oktatóként a faipari mérnökképzésben meghatározó szerepe volt mind az oktatás, mind a kutatás területén, dékánhelyettesként, majd dékánként pedig fontos fejlesztések fűződnek a professzor úr nevéhez. Mindemellett nagyon népszerű volt, sőt még ma is az a hallgatók körében, akiket olykor atyai tanácsokkal is segít. Nem volt kevés a nap 24 órája?

- Egyetemi oktatóként az 1976. évi oktatói megbízásomtól kezdődően, mindenkor tevékenyen részt vállaltam a tanszék, a kar és az egész egyetem oktatásfejlesztésében. 1978-1984. között, kidolgoztam a faipari, valamint a papíripari üzemmérnökök okleveles mérnöki kiegészítő képzésének tanterveit, tantervi irányelveit, a papíripari és csomagolástechnológus mérnökképzés tanterveit és tantervi irányelveit, és részt vettem az engedélyezési eljárásokban.

1998-ban kidolgoztam a faipari termelésszervező felsőfokú szakember képzés programját az engedélyezéshez. Az egyetemi oktatás mellett több éven keresztül szerveztem és vezettem a fűrészüzem vezetők és helyetteseik részére mérnök és vezető továbbképző tanfolyamokat.

Mint a kar dékánhelyettesének, majd dékánjának az oktatás felügyelete, fejlesztése hivatali kötelezettségem is volt. E megbízatásaim alatt hat alkalommal került sor a faipari mérnök és az üzemmérnök -faipari mérnök- képzés fejlesztésére, korszerűsítésére, összhangban a mindenkori felsőoktatás fejlesztési országos elképzelésekkel. Az ezekhez szükséges tanterv módosítások összeállításában, a különböző fórumokon azok megtárgyalásában és végleges kialakításában tevékenyen részt vettem.

Aktív éveim alatt mindig éreztem a hallgatók tiszteletét, szeretetét, amit 46 díszkorsójukkal is értésemre adtak. Közöttük éltem, elkísértem őket tanulmányútjaikon, mely idő különösen alkalmas az emberré válás formálásában. Az oktatási anyag mellett tényleg szükség volt néha atyai tanácsokra is.

Bizony sokszor a nap 24 órája kevésnek bizonyult. Ismerőseim őrültnek tartottak, amiért aktív éveim alatt sem a korábbi munkahelyeimen, sem az egyetemen nem tudtam kivenni az éves szabadságomat.

Volt hallgatóimmal öröm találkozni és követni sorsuk alakulását. A LIGNO NOVUM kiállítás és vásáron eddig minden alkalommal kint voltam, de még nem sikerült egyszer sem mindent végignéznem, mert szinte minden standon volt egykori tanítványom, vagy régi kollega, akikkel szót illett váltanom és az idő így kevésnek bizonyult. Megjegyzem ez nekem többet ér, mint bármilyen új csodagép.

- A dékáni fotójáról szerintem egy távolba néző, bizalmat és határozottságot sugalló arc tekint ránk, egy barátságos ember, aki látja a célt, sőt biztosan el is éri azt. Igazam van?

- Igaza van. Az én céljaim mindenkor a munkám során kapott feladatokra irányultak és nem az egyéni karrieremre. Persze ha a munkámhoz tudományos fokozatot kellett szereznem, akkor azért arra is koncentráltam. Példaként említem meg a papíripari mérnök képzés indítását. Karunk vállalta a képzés megszervezését az üzemmérnökök részére kiegészítő szakon. Ehhez azonban az akkori kötöttségek miatt a tantervnek kompatibilisnek kellett lenni a Szovjetunióban folytatott képzéssel. Ehhez szükségünk volt az ottani tantervekre. Erdélyi József egyetemi tanárral, jó barátommal, háromszor mentünk ki a Szovjetunióba, hogy az ottani képzés tantervét megszerezzük, mire sikerült. A papíripari képzés hazai megszervezéséért a Papíripar Kiváló Dolgozója kitüntetést kaptam a hazai papíripartól.

- A kar felsőfokú szakképzése az Ön "gyermeke", egyik szívügye, mint hallhattuk. Milyen szándék vezérelte ezt a tevékenységét?

- A faipari termelésszervező felsőfokú szakképzés "aminek indításáról már szóltam" egy olyan oktatási forma, amely az érettségizőknek, illetve közülük azoknak, akik a szakirányban tovább akarnak tanulni, ad lehetőséget szakképesítés szerzésére, különböző kedvezményekkel. Akik a szakképesítéssel a termelésben akarnak elhelyezkedni, szakmai, marketing, menedzser és menedzsment ismereteikkel, bizonyos szakmai idegen nyelvismerettel saját vállalkozásban, vagy idegen cégnél piacképes tevékenységet tudnak végezni. A továbbtanulni szándékozók pedig beiskolázási bázist jelentenek egyetemünknek. Az tény, hogy a szakma ? ez nem csak a faiparra igaz ?, még kevésbé ismeri az ilyen típusú szakembert, de több szakmai vizsgán vettem részt, ahol a vizsgabizottságban ülő faiparos kamarai tag munkahelyet javasolt a frissen végzett szakembernek.

- Sokan panaszkodnak azért, hogy az elvégzett munkájukat természetesnek veszik, nem jár érte köszönet. Akik Hargitai Lászlóval akár egyszer is munkakapcsolatban voltak, ennek épp az ellenkezőjéről szólnak. Mit tanácsol a leendő vezetőknek?

- Nem könnyű tanácsot adni. Egy adott munkakörben végzett tevékenységért valamilyen összegű munkabért kapunk. Sajnos ma még ezt nem differenciálja kellőképpen az elvégzett munka minősége, amit persze a mit az oktatásban nem is könnyű egzakt módon mérni. A vezető feladata azonban arra felfigyelni, hogy a munkavállaló csupán betartva a jogszabályokban rögzített normákat teljesíti feladatait, vagy azt valamilyen formában rendre túlszárnyalja. E másodikat nem könnyű észrevenni, mert legtöbbször csendben, szerényen teszi a dolgát. Őt kell észrevenni és kellően jutalmazni, s nem azt, aki hangjával "láttatja" magát.

Nem panaszkodom, mert engem mindenkor észrevettek feletteseim. Munkámat a korábbi cégemnél többször értékelték kiváló dolgozó, és a faipar kiváló dolgozója kitüntetéssel.

A már említett kitüntetés mellett az egyetem felterjesztésére 2003. március 15-én PRO SILVA HUNGARIAE (Magyar Erdőkért), elismerésben is részesültem.

- Az egyetem nehéz gazdasági helyzetéből következő "karcsúsításnak" Ön az egyik áldozata, akit a nyugdíjazás a munka kellős közepén ért. Ennek ellenére egy pillanatig nem láttuk sértődöttnek, elkeseredettnek, s ugyanolyan lelkesedéssel végzi feladatait ma is, mint korábban. Mi a titka a lelkierejének?

- Azt azért nem mondom, hogy jól esett az egyetem rektorának 2004. december 14-én kelt levele, melyben értesített arról, hogy 2005. augusztus 31-i hatállyal közalkalmazotti jogviszonyomat megszünteti, de 47 évig dolgoztam, lételemem a munka, nem könnyű leállni. Valóban most is segítek, ha felkérnek olyasmire, aminek ismeretei még nálam megtalálhatók. Közöttük oktatásszervezési és fűrészipari szakmai témák fordulnak elő.

- Halkszavú professzor Hargitai László, mindég a háttérben marad, kerüli a központi helyzeteket. Hogy élte meg, a rangos kitüntetés átvételét?

- Szerencsére néhány nappal korábban már értesítettek az eseményről, visszajelzést kérve, hogy azon személyesen részt tudok-e venni, vagy sem. Így volt idő lelkileg felkészülni. Velem egy időben neves művészeket is kitüntettek, akik a nyilvános szerepléshez hivatásuknál fogva hozzászokhattak, azért rajtuk is láttam ugyanazt a szorongást, meghatottságot, ami engem is áthatott, amikor a nevemet olvasták. Helyemre visszaülve azt próbáltam magamban megfejteni, hogy kinek juthattam eszébe, mert ugye semmiképpen nem Sólyom László köztársasági elnök úrnak, aki a kitüntetési adományozó levelet aláírta, vagy Hiller István miniszter úrnak, aki megbízásból a kitüntetést átadta, hanem az egyetemen valakinek, vagy valakiknek, hiszen egy ilyen kitüntetési felterjesztés több fórumon megy keresztül, mire postázzák. Ezt az alkalmat ragadom meg arra, hogy megköszönjem mindazoknak, akik észrevettek, és értékelve munkámat érdemesnek tartottak rá, hogy szakmai életutam lezárásaként részesülhettem ebben a magas állami kitüntetésben.

- Mi pedig az egyetem oktatói, hallgatói, dolgozói nevében gratulálunk, s azt kívánjuk, hogy még sokáig segítse a Faipari Mérnöki Kart. Talán nem veszi "intimpistáskodásnak", ha elárulom, hogy van egy kedves kollégánk, nevezetesen az újságunk főszerkesztője, aki ugyancsak Hargitai névre hallgat... Mit jelent Önnek, hogy három fia közül a középső, a népszerű "Méhek" egyike?

Mindenek előtt hadd mondjam el, hogy mindhárom fiúra büszke vagyok, mert mindegyikük azzal foglalkozik, amit élvezettel, kedvvel végezhet. Pénzkereső foglalkozásuk mellet mindhárman saját maguk és mások szórakoztatására zenélnek is saját felszereléseikkel. Hárman négyféle stílust szeretnek. Attila a könnyű zenét, Gábor a XIII-XVI. század énekes, hangszeres zenéjét, Péter a dzsesszt, s a negyedik stílus a MÉHEK. Gábor és társa fullánkjukkal, a zenés-énekes humorral szórakoztatják szabad idejükben az érdeklődőket. Egyébként utólag tudtam meg, hogy Gábor az egyetemre került, meglepetésnek szánta. Természetesen örülök annak, hogy ő az újságunk főszerkesztője, különösen akkor, ha dicsérik a Vivat Academiát