Fûben a harmat tiszta gyöngye,
Tucatnyi tündér szivárvány könnye.
Az ég sarkában strázsál,
Fehér pihéket mázsál
A fény.
A bizonytalanság ingat,
Reménytelenségbe ringat.
A valóság most hideg, mint
A jég.

Ezüst folttá õszülnek a tegnapok,
Ráncaid mosolya belesimul a múltba.
A holnapután bronz tarkója felragyog,
S nézed, mintha hullnál égig érõ kútba.
Elvész a néma kiáltás, s a nem is volt gondolat,
Míg két kezed...sután...simogat...

Ne beszélj, kérlek, csak ha szebbet mondasz a csendnél!
Tégy úgy, mintha két úritök lennénk
Kint a földeken,
Vagy, mint két kõ hever
Ölelõ tómeder
Alján vállt vállnak vetve,
Ülj mellém kavicsnak,
És ha diderget az este,
Koccanj nekem! ...ha hívnak
Is maradj...
Nyújtsd a percet, s élvezd, hogy az idõ Neked halad!

Nem tudom, merre tartunk, holnap mit teszünk;
Nem tudom, miért ver Téged velem az Élet,
De most a mába veszünk...
Most nem félek...

...Tudjuk, reggelre újra a porondon a helyünk,
mert a világ csak cirkusz nekünk.

...Látod, ezek vagyunk, s ilyenek a versek:
hol mosolyra fakasztanak, hol kíméletlen nyersek.

2007. 06. 07-08.
Sopron-Gyõr-Szigetvár