Vivat Academia Online
http://vaonline.nyme.hu/?cmd=displaystory&story_id=745&format=html&edition_id=26
Velünk élő múlt
Tóth Mariann
{storyphoto width="160" height="200" scaling="constrain" prepend="" format="" append="
\"%c\"

%c

 
 
"}
Egyetemi hagyományaink között meghatározó a dinasztiák tisztelete. A legismertebb, a három generációs Winkler család. Winkler Oszkár Ybl Miklós-díjas építész, egyetemünk híres tanszékvezető tanára, díszdoktora, a Faipari Mérnöki Kar egykori dékánja születésének 100. évfordulóját január 20-án, a szintén nagyon ismert négy fia - a professzor, s akadémiai doktor Gábor és András, a neves építész Barnabás, a faipari mérnökként tevékenykedő István, valamint a már egyetemi docens unoka, Dániel is velünk ünnepelte.

A rövid, de annál bensőségesebb megemlékezés résztvevőit a zord időjárás sem tartotta vissza a tisztelgéstől, melynek során Dr. Somfalvi György, nyugalmazott egyetemi adjunktus, egykori tanítvány és munkatárs idézte föl az ünnepelthez fűződő személyes emlékeit.

"Bátorkodom feltételezni, hogy a mai ünnepélyes évfordulónkon megjelentek valószínű mindannyian ismerték Winkler Oszkárt. Itt vannak az élő kortársak, a munkatársai és a tanítványai, akik napjainkban már idősebb felnőttek, többen a nyugdíjas éveiket töltik.

Személyemben a tanítvány, a tanársegéd, majd később a munkatárs nagy feladatot vállalt azzal, hogy röviden szólni akart. Nem egyszerű ez a feladat.

Winkler Oszkár építészeti, faipari-szakmai tervező munkássága, tudományos-oktatói tevékenysége ismert, több írásos dokumentumban, kiadványban megtalálható.

Az általa tervezett és megépített épületek ma is állnak, védetté nyilvánításuk a szakma sürgős feladata. A könyvei, tudományos publikációi a könyvtárakban fellelhetőek, s tanítványai valamilyen formában alkalmazzák és kamatoztatják mérnökként mindazt, amit az egyetemi előadásokon, a gyakorlatokon és a vizsgákon Winkler Oszkártól kaptak.

Most röviden valami mást, személyeset szeretnék megosztani Önökkel, hogy az ismert kép Winkler Oszkárról még teljesebb legyen.

Mint említettem először tanítvány, majd beosztott tanársegéd és évek múlva - adjunktusként - munkatársa voltam.

A professzort - egyetemistaként - az előadásokon és a gyakorlati órákon ismertem meg. Előadásai - amelyeket gazdag gyakorlati-tervezési tevékenységének számtalan példájával egészített ki -, érdekesek, figyelemfelkeltőek, s lebilincselőek voltak. A gyakorlatokon - ahol alkalmanként megjelent -, mester- tanítvány légkört tudott teremteni, s ha korrigált, az elsődleges szempont a hallgatói elképzelés figyelembe vétele volt. A hallgatót partnernek tekintette a korrigálás során, s ezt éreztette is.

A vizsgák, szigorlatok feszült légkörét feloldotta, nagy gyakorlattal ítélte meg egy-egy hallgató tudását, osztályzatai igazságosak voltak, amiért különösen tisztelték. Amikor már a tanszéken dolgoztam, betekinthettem a ­hosszú évek során vezetett tanszéki osztályozó füzetébe. Az egyes vizsgázókról pár szavas jellemzést írt alkalmanként a vizsga után. Később, amikor egy-egy név az életben "szembejött" velem, kiderült hogy a megjegyzés találó és helyes volt.

A Faipari Mérnöki Kar dékánjaként is mindig nyitva állt szobájának ajtaja a hallgatók előtt, sokan keresték meg személyes problémájukkal, s mindenkinek segíteni próbált.

Ideális munkahelyi vezető volt Winkler Oszkár.

1964-ben kerültem a tanszékre, s a kezdeti időben mind az oktatás, mind a szakma útvesztőiben hasznos tanácsokkal, gyakorlati példákkal irányított, segített.

A mester- tanítvány viszony tartalma egészségesen kiszélesedett iránymutató elemekkel, gazdagodott, s számomra - most nyugdíjas fejjel, mint tényt mondom - egész életemben hasznosítható, örök maradt. Az együtt átdolgozott esték tanulságosak és felejthetetlenek voltak, és azok is maradtak. A közös munkák során a véleményemet meghallgatta úgy, mint a többi munkatársáét és mindig kész volt egy jobb megoldásért a korábbit elvetni. Egy ilyen szakmai véleményegyeztetés után közölte velem: - "Gyuri én téged alkalmaztalak volna a magán tervező irodámban." Ma már tudom, hogy ennek a kijelentésnek milyen súlya és értéke volt.

Mindig hangoztatta, hogy a funkció, a konstrukció és a forma hármas egysége mellett a költség is lényeges, azaz a tervezett építménynek gazdaságosnak is kell lennie. Milyen fontos dolog ez napjainkban.

Magas szintű szakmai tudása mellet a humán műveltsége is átlagon felüli volt. Ez különösen kellemessé és hangulatossá tette a közös munkát. Tervezés közben sokszor opera részletet dúdolt, vagy dallamot fütyült és mindig megkérdezte, hogy ismerős e nekem. Ha nem volt az, akkor mesélt róla. Sokszor versrészletet mondott, könyvekről beszélt, átélt események tanulságaiba avatott be. Ilyenkor az idő múlását nem érzékelte az ember, csak figyelni kellett, s nem lehetett nem figyelni. Több alkalommal közösen akvarelleztünk, amit nagyon szeretett. Egyik súlyos operációja előtt a fertőrákosi Kőfejtő monumentális részletéről készítettünk akvarellt. Amikor befejeztük a festést, hozzám fordult és azt mondta: "- Gyuri, amikor majd visznek a műtőbe, erre a festésre fogok gondolni és akkor biztosan könnyebb lesz". (Hála Istennek a műtét sikerült!)

A sportot is nagyon kedvelte, úszni különösen szeretett, s a tenisz is kedvenc sportága volt. Az olimpiák idején mindig meg kellett becsülnöm az aranyérmek számát. Természetesen indokolni is kellett, s nem blöffölhettem, mert ismerte a sportolókat, a csapatokat és az esélyeket.

Winkler Oszkár ma lenne 100 éves. Szakmai munkásságának, oktatói tevékenységének maradandóságát az élet igazolta.

Miközben elhelyezzük a megemlékezés és tisztelet koszorúját, főt hajtunk a tanítványok, munkatársak nevében, elmondhatjuk, hogy amit tanultunk Winkler Oszkártól, azt ma is használjuk, s amit alkotott, amit Sopronnak adott, az megvan, él, örök..."

(Dr. Somfalvi György)

Winkler Oszkár, a nagyapa számára biztos örömet jelentene Dr. Winkler Dániel munkássága.

A családi örökségre nagyon büszke, szerénységéről, szorgalmáról és fegyelmezettségéről is híres fiatalember méltó utód, az egyetem talán legfiatalabb docense. A híres nagypapa meghatározó az életében, kötelezi pályáján. Az évforduló alkalmából idézte föl a nagypapával megélt, meghitt emlékeit, melyeket az olvasókkal is megosztott.

"Gyerekkoromban Édesapám - miután koradélután megérkezett a gyárból -, gyakran kézen fogott és így szólt: -"Meglátogatjuk Oszkár Ipapát". Nagyapánk az Ipapa nevet nővéremtől kapta, aki beszédtanuláskor így egyszerűsítette a nagyapa nevet.

Látogatóba Ipapához az egyetemre mentünk, a főépület második emeletére, az Építéstan Tanszékre. Oszkár Ipapa nagy íróasztal mögött ült és általában rajzolt. Ilyenkor odahívott, s azután együtt rajzoltunk. Közben állandóan keresték oktatótársai, hallgatói és ő mindenkivel kedvesen elbeszélgetett.

-"Úgy látom, te is mérnök leszel egyszer" - mondta, s a titkos fiókok egyikéből csokoládékat vett elő. Ekkor kezdődött a játék. A csokoládék sztaniol csomagolásából kis golyókat készítettünk és a rajzasztalon kialakított pályán célba pöcköltük azokat. Az eredményeket pontosan feljegyezte.

Sokat jártunk együtt az erdőben. Szerette Sopront, a soproni erdőt, s ezt a szeretetet rám is átörökítette. Amikor, mint erdőmérnök átvettem a diplomámat, rá gondoltam, a felejthetetlen Ipapára." (Winkler Dániel)

Az olvasók nevében is fejet hajtottunk Winkler Oszkár szobra előtt, s köszönjük a visszaemlékezést, mely megmelegítette szívünket.