címlap interjú krónika kultúra alapállás reflex humor sport In memoriam vers - nemvers hagyományaink korábbi számaink



[PDF változat letöltése]
{edition_name}


{storyphoto width="160" height="200" scaling="constrain" prepend="" format="" append="
\"%c\"

%c
fotó: %r (%R)

"}
50 éve halt meg a takarmányozás kutatásának kiváló szakembere Csukás Zoltán (19OO-1957)

Csukás Zoltán, az állattenyésztéstan jeles képviselője 1900. szeptember 20-án született Győrött. Édesapja Csukás Endre, református lelkész. Szülei megfelelő neveltetést biztosítottak öt gyermeküknek: így Zoltán a nagy múltú pápai Református Főgimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. A jeles rendű tanuló szorgalma, tudásszomja már itt megmutatkozott. Érettségi után a magyaróvári Gazdasági Akadémia hallgatójaként érdeklődése az állattenyésztés felé fordult, ezért gazdászoklevelének megszerzése után stúdiumait az Állatorvosi Főiskolán folytatta. Gyakorlati szemléletét mutatja a Műegyetem Közgazdasági Karának elvégzése. Csukás Zoltán pontosan felismerte az állattenyésztés nemzetgazdasági fontosságát. Az állatorvos-doktori cím mellé a mezőgazdasági tudományokból is doktori címet szerzett.

Csukás Zoltán, mint tanársegéd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági Osztálya Állattenyésztéstani Intézetének munkatársaként kezdett dolgozni. Kutatásai az állattenyésztéstanon belül a szarvasmarha-, valamint a baromfitenyésztésre irányultak. Az időközben adjunktussá előlépett fiatal kutató 1931-ben részt vett a "Magyar Szarvasmarhatenyésztők Országos Egyesületének" megszervezésében. 1936-ban megjelent munkája "A tehén takarmányozása" a legújabb tudományos eredményeket is közérthető formában közölte, útmutatást adva a fejőstehén megfelelő takarmányozásához, a takarmányszabványok megállapításához. A klasszikus takarmánytan felfogásával szemben Csukás kimutatta, hogy a táplálék mennyiségének arányában csökken annak hatása, élettani haszonérteké.

Alapos tudományos felkészültséggel foglalkozott Csukás Zoltán az állattenyésztéstan egy, addig meglehetősen elhanyagolt ágazatával, a baromfitenyésztéssel. Úttörő jelentőségű műve, "A gazdasági baromfiak tenyésztése" 1935-ben jelent meg.

Csukás Zoltánt 1936-ban habilitálták egyetemi magántanárrá a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági Karán, majd tanszékvezető gazdasági akadémiai tanárként előbb a magyaróvári, aztán a debreceni (pallagi) Gazdasági Akadémia Állattenyésztéstani Tanszékét vezette. Debrecenben a tanszék munkájának az irányítása, s a zoológiái előadások mellett az 1940-1944 közötti időszakban megbízott igazgatóként az Állattani Intézet vezetésének a feladatait is ellátta.

1942-ben tanulmányutat tett Olaszországban, s tapasztalatait "A podoliai marhacsoport az Appennini-félszigeten" című tenyésztéspolitikai tanulmányában foglalta össze. Véleménye szerint ugyanis a magyar szürkemarhánál a beltenyésztés elkerülése végett szükségessé vált a vérfrissítő keresztezés, s erre a podoliai marhát, illetve ennek legjellegzetesebb képviselőjét, a maremmannt tartotta megfelelőnek.

1943-ban a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából a hajdúnánási kísérleti gazdaság megszervezését irányította. Ebben az évben indult meg az Országos Törzskönyvelési Bizottság munkálata az új törzskönyvezési gyakorlat megállapítására; az ún. "tartósteljesítményű elit" törzskönyvek felállítását azonban a következő évben félbeszakította a háború.

Csukás Zoltán a nehéz feltételek között is folytatta munkáját. 1944. június 13-án nevezték ki a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Állatorvosi Osztályának Állattenyésztéstani Intézetéhez egyetemi nyilvános rendes tanárrá Wellmann Oszkár örökébe. Csukás Zoltán - katonaidejét kivéve - folyamatosan, haláláig ezt az állást töltötte be, illetve az Állatorvosi Főiskola létrehozásától az állattenyésztéstani tanszéket vezette.

Wellmann Oszkár érdeme volt, hogy 1935-ban hazánkban egységesen megállapították a szarvasmarhák küllemi bírálaton alapuló tenyésztési ellenőrzésének követelményeit, s ezek országos alkalmazása nagymértékben előrevitte szarvasmarhatenyésztésünket. A második világháborúban azonban elpusztult a törzskönyvezett szarvasmarhaelit nagy része. Ezek az állatok elsősorban az uradalmak, nagy gazdaságok tenyészeteiben nyilvántartott egyedek voltak. A szarvasmarha-állomány mintegy ötven százaléka megsemmisült, s főként a takarmányhiány következtében a hozamok is erősen visszaestek.

Csukás Zoltán a háború után nagy energiával és következetességgel látott hozzá az ország szarvasmarha-állomány javításának munkálataihoz. A Földművelésügyi Minisztérium Törzskönyvezési Alosztálya 1947-48-ban végezte el az elitkiválasztás előmunkálatait: a jelzett számadási év zárásának eredményeiből kiindulva, minden vármegye területéről külön kartotékokat készítettek a négyezer kilogramm termelést meghaladó egyedekről. Csukás Zoltán megkezdte az utódellenőrzés megszervezését. Ezzel olyan gyakorlat kialakítását segítette elő, amely - megfelelő táplálás mellett - lehetővé tette az állomány gyorsabb ütemű fejlesztését és a termelési költségek csökkentését. A központos ivadékvizsgálat főként a mezőhegyesi tenyészetben valósult meg. Csukás Zoltán dániai tanulmányútja is e munkájához kapcsolódott: a mesterséges megtermékenyítést és az utódellenőrzést tanulmányozta. A mesterséges termékenyítést, ami Magyarországon 1947-ben valósult meg, Csukás Zoltán úgy értékelte, hogy a törzskönyvezés bevezetése óta a legnagyobb hatást ez az eljárás gyakorolta a vezető országok állattenyésztésére.

1950-ben indította el az Állattenyésztési Kutatóintézet keretén belül a "Hosszú élettartamú, tartósan termelékeny, egyenletesen termelő és zsírostejű tehéncsaládok kitenyésztése és az utódellenőrzés módszerének tökéletesítése" témakörű kutatását. A kutatás célja a magyartarka tejelő- és hízóképességének a javítása volt, s e munkát az Állattenyésztési Kutatóintézet herceghalmi kísérleti gazdaságában végezték Csukás és munkatársai. Ez volt az első törzstenyészet, melyet az élettartam és életteljesítmény vizsgálatával kapcsolatban hoztak létre.

Kutatásai mellett Csukás Zoltán elévülhetetlen érdemeket szerzett az állattenyésztési kutatások szervezeti kereteinek megteremtésében és e kutatások irányításában. Az Állattenyésztéstani Kutatóintézet szervezésében 1950-ben ő maga is részt vett, s annak szarvasmarha-tenyésztési osztályát 1952-ig vezette. Tagja volt az Országos Állategészségügyi Tanácsnak, az Állatorvostudományi Kar Felülvéleményező Tanácsának és két éven át az MTA Biológiai és Agrártudományi Osztálya Állattenyésztéstani Főbizottságának elnöke, majd haláláig alelnöke volt.

Eredményeinek megbecsüléseként 1954-ben Kossuth-díjat kapott (a Tudományos Minősítő Bizottság "Takarmányozástan" és "Baromfitenyésztés" című munkáiért javasolta őt e magas kitüntetésre). 1955-ben az MTA levelező tagjává választották. Székfoglaló előadása "A tehéntej belső környezeti tényezői"-vel foglalkozott, a herceghalmi tehenészet eredményei alapján.

A takarmányozás élettani vonatkozásai és az utódellenőrzés terén végzett munkásságát nemzetközileg is nagyra értékelték. A "Societa Italiana per il progresso Zootechnica" tagjává választotta. A berlini tudományos akadémia kiadásában megjelenő "Landwirtschaftliches Zentralblatt" magyarországi referense volt. A baromfitenyésztés terén publikált eredményei alapján a VIII. Baromfitenyésztési Világkongresszuson Csukás Zoltánt választották alelnökké.

1957-ben betegsége mindinkább elhatalmasodott rajta. Nagy akaraterővel próbálta folytatni munkáját, s élete utolsó éveiben az ivadékvizsgálat módszereinek tökéletesítésén dolgozott. Állapotában a Freiburgban végzett agyműtétek csak átmeneti javulást hoztak. Az utolsó műtét után fellépő pneumóniával szervezete már nem tudott megbirkózni, s a freiburgi klinikán hunyt el 1957. szep-tember l6-án. A professzorra emlékezve nevét a Csornai "Csukás Zoltán" Mezőgazdasági Szakközépiskola viseli.