%c

Dr. Horváth Vince 1938. január 12-én született Budapesten. Alsófokú iskoláit Budapesten végezte. A betűvetés, az embernevelés vonzalma Pannonhalmán érlelődött hivatásszeretetté benne. Álmait csak később válthatta valóra, amikor 1969-ben, az ELTE BTK orosz szakán középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1976-ban ugyanitt doktori fokozatot kapott. 1969 és 1982 között Sopronban a Belvárosi Általános Iskolában tanított, majd 1982 őszétől nyugdíjazásáig volt kollégánk a NYME Benedek Elek Pedagógiai Karán.

Életét a szűkebb és tágabb családja, a tanszék, az ott folyó oktató-nevelő, kutatómunka, a hallgatóiról való gondoskodás töltötte ki. Egész ember volt, egész embereket akart nevelni. Ezáltal akarta megvédeni tanítványait az egyoldalúságtól. Egyéniségéből, személyes megnyilvánulásaiból mélységes humánum sugárzott. Embersége összetevője az állandó és sokoldalú önképzési igény, mely nagyfokú pedagógiai felelősségtudattal párosult.

Életében két kézzel szórta az emberformálás virágait, mégis gazdag maradt.

"Mindenki felnő, emlék lesz a mából,
derengő térkép, tépett irkalap,
tavaszra nyár jön, őszre tél -
de van, ki mindig, mindig itt marad."

Örökséget hagyott ránk, s ezt továbbadni az utánunk következőknek kötelességünk. Köszönjük mindazt, amit tett gazdag élete során. Búcsúzóul egy pedagógus-költő, Frideczky Frigyes versének néhány sorával idézzük emlékét.

"Hivatásomat betöltöttem:
hittem, küzdöttem és pöröltem,
a folyamatból ha kiváltam
sodortattam, de helyt is álltam.

lehettem pondró, isten, átok
lelkem a teljességre látott,
s úgy hullok szét, porló homokra:
szemem hagyom az utódokra."