Vivat Academia Online
http://vaonline.nyme.hu/?cmd=displaystory&story_id=750&format=html&edition_id=26
In memoriam: Lomoschitz Pál
Nagy Alpár
nyugalmazott főiskolai docens (NYME-BPK)
{storyphoto width="160" height="200" scaling="constrain" prepend="" format="" append="
\"%c\"

%c

 
 
"}
Szerető családtagjai, tisztelő ismerősei, barátai búcsúztak Lomoschitz Páltól, a NYME Benedek Elek Pedagógiai Kar jogelőd intézményének a Soproni Óvónőképző Intézet Ének-Zene Tanszékének egykori vezetőjétől az Orsolya téri templomban, gyászmisével egybekötött szertartáson, és kísérték utolsó útjára a Szent Mihály-temetőben.

Lomoschitz Pál 1910-ben látta meg a napvilágot Kismartonban, pedagóguscsaládban. 1928 és 1932 között a kiváló hegedűművész-zenepedagógus, Bárdos Alice hegedűs növendéke volt a szombathelyi zeneiskolában. Hegedű tanszakon két akadémiai osztályt végzett, megszerezte a Középiskolai Énektanári, illetve a harmincas évek közepén a Tanítóképző Intézeti Zenetanárképző oklevelet. Ebben az időben tagja volt a szombathelyi Kultúregyesület zenekarának, amellyel számos hangversenyen szerepelt. Tagja volt a Szombathelyi Vonósnégyesnek is, a brácsa szólamát játszotta (az I. hegedűs Bárdos Alice volt.) A dr. Görgényi Gyula, dr. Unger Ödön, Lomoschitz Pál, Tóth Gyula összetételű vonósnégyes Szombathelyen, Kőszegen, Körmenden lépett föl több alkalommal. 1937-ben a Vaszy Viktor vezette együttessel hat hetes amerikai körúton járt, s egyik alkalommal - ötödmagával - Roosewelt elnök is fogadta hivatalos látogatáson a Fehér Házban. Játszott a Budapesti Hangversenyzenekarban Klemperer, Kleiber, Ormándy és más kiválóságok keze alatt.

1937-ben a Pécsi Püspöki Tanítóképzőben kapott állást tanítóképző intézeti zenetanárként, majd a csáktornyai és a kőszegi tanítóképzőkben dolgozott. Az államosítás után (1948) került Sopronba, ahol a Kisdedóvónőképző Intézetben (átszervezéséig ez volt az iskola neve) kapott állást. Itt az intézmény énekkarát is vezette s minden évben vállalta a nyilvánosság előtti szereplést. A középfokú intézményt az 1949/50. iskolai évtől "óvónőképző-tagozattal működő Pedagógiai Gimnáziummá", azután 1950/51-ben az óvónői tagozatot országosan "szakiskolai jellegű óvónőképző intézetté" szervezték, és a tanulmányi időt három évre csökkentették. 1958/59-ben búcsúztatták az utolsó növendékeket. 1959 szeptemberében nyílt meg a két éves főiskolai jellegű Felsőfokú Óvónőképző Intézet (1962-től Soproni Óvónőképző Intézet), és Lomoschitz Pál a már indulásától fennálló ének-zene szakcsoport élére került. A felsőfokú intézetben újabb kihívások vártak rá. "Aktív munkát végeztem a felsőfokú képzés zeneoktatásának előkészítésében (tantervek, programok, jegyzetek készítése), 10 évig, nyugdíjazásomig voltam az Országos Szakbizottság elnöke." Az Országos Ének-zenei Szakbizottság élén szakmai tevékenysége csúcsára jutott. Az óvodai nevelés programjának (Tankönyvkiadó, 1971.) kidolgozása során a Programbizottság egyik konzultáns partnere volt. A soproni intézet szakcsoportjában lelkes, nagy tudású emberek dolgoztak, akik megalkuvás nélkül hirdették Kodály és Bartók szellemiségét oktató-nevelő-képző munkájukban, az óvónőképzés elméletében, gyakorlatában. Országos viszonylatban is híres volt ez a tanszék.

Sopronba költözése óta (1948) tagja, majd 1957-től 1982-ig koncertmestere volt a helyi Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarnak. 1954-től az újjáéledt Soproni Vonósnégyesben muzsikált hosszú esztendőkig. 1970-től éveken át a nagy múltú KISZÖV "Testvériség" Énekkar élén állt, országos minősítéseken "ezüst koszorú diplomával" minősítést (1972), majd "arany" fokozatot ért el együttesével (1974). 1974-ben megszervezte, s pár évig vezette a budapesti Liszt Ferenc Társaság Soproni Csoportját, és továbbra is védnökséget vállalt a csoport felett. Jelentős Liszt-rendezvények fűződtek nevéhez (hangversenyek, emléktábla leleplezés, I. Nemzetközi Ifjúsági Liszt Zongoraverseny rendezése 1977-ben). 1980-ig a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarban is játszott. Az 1980-as évek elején zenetörténetet tanított a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán. A zenekar 1989/90-es jubileumi évében - de korábban is - már a kényelmesebb brácsa szólamban ült, s nem volt tagja 1995-ben sem a soproni szimfonikusokból alakult kamaraegyüttesnek. 1998. szeptember 30-án ő nyitotta meg a "160 éves Soproni Zeneegyesület" c. dokumentumkiállítást a művelődési központban (SSz. 1990. I. 60-62.). Hangversenyeken, előadásokon, rendezvényeken, zenei-művészeti megmozdulásokon fiatalokat megszégyenítő ambícióval mutatott érdeklődést, felesége - a kecskeméti születésű Csorba Sárika, akinek 1949-ben fogadott örök hűséget - mindenhová elkísérte, jóban-rosszban mellette állt. "Szálfa egyenes tartása, kicsattanó egészsége, kiváló szellemi frissessége, jó állóképessége" a genetikai adottságokon túl magának is köszönhette meglétét. Erről, mint a hosszú élet titkáról, 90 évesen így vallott: "Családunkban hagyományos volt a mozgás és a természet szeretete."

Számára a zene a "megfiatalító gyönyörűséget" jelentette. Az ókori görögök ideális kettőssége, a test és lélek harmóniája ötvöződött benne hosszú élete folyamán "A humán dolgok iránti érzékenység" megszépítette, tartalmasabbá tette emberi létét.

Számos elismerésben, kitüntetésben részesült. A soproni zenekarban még 2000-ben is muzsikált. "Ezt szívesen teszem mindaddig - írta -, amíg egészségem engedi, és azt érzem én is, a zenekar vezetősége is, hogy hasznosan." 2004 decemberében emléklapot vett át a szimfonikus zenekar születésének 175. évfordulójára rendezett ünnepi hangversenyen. 2005 elején hallottam utoljára - telefonban. Nekem gratulált a szimfonikusokról összeállított könyvem megjelenéséhez, amely - mint mondta - a legszebb ajándék volt a karácsonyfájuk alatt...

A soproni Szent Benedek Idősek Házában lobbant el élete gyertyája 2007. február 17-én. A hamvait rejtő urna az édes szülők mellett talált végső nyugalomra február 24-én.

Nyugodjanak békében!