%c

- Mikor voltál TK-s, egyáltalán milyen volt a te idődben tanítóképzősnek lenni?

- Most rendszergazdaként ismernek, de akkoriban, 1983-86 között, semmilyen rendszergazda nem volt még. Annyira más volt, nem volt számítógép, internet. Semmi köze nem volt a világnak a mai digitális világhoz; és nekem sem volt közöm hozzá. Tanító szakos voltam, azon belül technika speckollégiumos. Harmadéven szakkollégiumot kellett választani, én pedig az irodalmi színpadot választottam. Teljesen humán beállítottságú emberként újságot szerkesztettem, rádióztam a kollégiumban, irodalmi színpadra jártam, és az elektronika messze állt még tőlem. Az órák ugyanolyanok voltak, mint ma, azzal a különbséggel, hogy volt katalógus, melyet előadás előtt a tanulmányi osztály vezetője készített el.

- Óralátogató hallgató voltál?

- Tudtuk, hogy mely tanárokhoz járnak fel a tanulmányiról, tehát a katalógusok névsorában mindig szerepeltem. Ahogy visszaemlékszem, akkoriban sokkal több volt a szeminárium, oda el kellett menni. Mindenki ismert mindenkit. Az egész iskola nyolcszáz főből állt, családias légkör uralkodott.

- Kollégistaként mindig más az élet.

- Több kollégium volt, egyrészt az akkori Tanácsköztársaság úton, a mai négyes számú épületünkkel szemben egy lánykollégium, aztán itt a főépületben, a mai gazdasági hivatal épületében is lánykollégium volt, és az akkori Műszaki Főiskolának a kollégiumában rendelkezésünkre állt egy szint, ahol tanítóképzősök voltak. Ott az egyik szobában fiúkat, a másikban lányokat szállásoltak el. Mi a Műszaki Főiskola kollégiumát választottuk. Ha nem volt kötelezően látogatandó óra, akkor mindjárt a stúdióban kezdtünk, bekapcsoltuk a nagy masinákat, és este tízig adtunk műsort a kollégium lakóinak. Ha éhesek voltunk, akkor szóltunk a lányoknak, hogy „vagy rádió és szendvics, vagy nincs rádió, mert elmegyünk enni”. Jöttek a lányok, hozták az ételt, így tartott tovább a műsor. Volt kívánságműsor, slágerlista, irodalmi félóra, vetélkedő.

- Az oktatókat is bevontátok a műsorba?

- A műsor csak hallgatókkal működött, csak hallgatóknak szólt. Mi kértük, és kaptuk meg azt a technikát, amivel a rádiózás rendesen elindult, addig csak hírek közlésére használták. Utánunk egy-két évvel megszűnt a rádió, még voltak tanítványaink, akik továbbvitték, de már nem tanították a következőket. Tehát műsor délután háromtól tízig és reggel hattól fél nyolcig volt. A Careless Whisper volt a szignál, ezzel ébresztettük a lányokat, természetesen az éteren keresztül.

Az irodalmi színpadban sokat játszottam. Különösen jó volt, hogy a győri színház főrendezője rendezte a darabjainkat. A színház hátulról sokkal érdekesebb, mint elölről. Illés Istvánhoz jártunk be a színházba, és nagyon élveztük, hogy próba előtt és után ott lehettünk az öltözőknél, a hátsó büfénél. A főiskoláról pedig Mikó Attila tanította azt a nyolc-tíz lelkes fiatalt, akit érdekelt a színjátszás.

- A sok elfoglaltság közül ez volt a rádiós hobby és az irodalmi színpad. Milyen volt az iskolai újság?

- A Lap című újságot szerkesztettük, főszerkesztője Dr. Szabó Tibor tanár úr volt. Akkor még sokkal felügyeltebb, sokkal kötöttebb volt a rendszer. Nem csak mi írtunk, hanem írtak bele természetesen a hallgatók is. Szerkesztettünk, a borítót előre kinyomtattuk a nyomdában, a stencilezett papírokat beletettük és össze­tűztük. Az újság minden munkafolyamatát mi végeztük, talán a gépelést kivéve.

- Milyen volt A Lap? Hogyan kell elképzelni?

- Nem túl nagy példányszámú, Móricka-típusú lap, tartalmát tekintve viszont ma is megállná a helyét. Külalak, forma, tördelés szempontjából köze nem volt a mai újságokhoz, sima szöveges oldalakat jelentettünk meg, némi rajzzal. A témák teljesen hétköznapiak voltak: versek, politikai témájú cikkek, a főiskola mindennapi életével kapcsolatos írások. Kéthavonta jelent meg az újság, ahogy összejött az anyag. Akkoriban nem volt pénz a kiadásra, a főigazgatóságtól kértünk rá fedezetet. Becsületkasszát működtettünk: az újság mellé gyűjtőt helyeztünk, mindenki annyit dobott bele, amennyit gondolt az újságért.

Ha még valami szabadidőnk volt, KISZ-eztünk is. A KISZ hasonló funkciót látott el, mint ma a HÖK. Nem annyira a politikai részét, hanem a klub tevékenységet láttuk el: kávét főztünk, szendvicseket készítettünk, hétvégenként bulit rendeztünk. A büfé mellett egy másik fontos találkozó pont volt a második emeleten.

- A szüleid nem sokat láttak év közben.

- Nem. Eljöttem ősszel és hazamentem tavasszal. Persze, időnként láttak, de ritkán.

- Hogy jutott idő ennyi mindenre?

- Úgy, hogy nem sokat, és azt is a vizsgaidőszakban tanultam. Hobbyból még fotóztam is. Csináltam fotósorozatokat, amiket a főépület galériájában mutattak be. Én készítettem és hívtam elő a fekete-fehér képeket, mert akkor fekete-fehér volt a világ.

- Jó tanuló voltál?

- Nem. Illetve vegyes, volt olyan félév, amikor jobban, volt olyan félév, amikor rosszabbul ment a tanulás. Ahogy éppen az időm engedte. UV-m is volt persze, de utolsó évre már alig ismételtem vizsgát. Nyáron úttörőtábort szerveztünk. Úgy működött, hogy az elsősök voltak az úttörők, és akik a másodikkal végeztek, azok voltak a táborvezetők. Magunknak szerveztük a tábort. Továbbadtuk a Kocsisné Zsóka nénitől tanultakat, hogyan kell gyerektábort vezetni. A táborokban végig fotóztam, melyet ugyancsak a második emeleti galériában mutattak be. Karikaturista barátom a képközöket telerajzolta, és napokig lehetett úgy nézegetni a vicces képeket, hogy mindig találtunk rajta valami újat. A humor alapját a képek témája adta. Hát, ilyenekkel foglalkoztam.

- A nemek aránya a képzőn inkább a fiúknak kedvezett.

- Hogyne. Mi már akkor elhatároztuk, hogy márpedig ajtón, előre leányt nem engedünk, mert akkor aznap nem megyünk ki a teremből. Az én csoportomban öt fiú volt, és ez már soknak számított.

- Motivált a jelentkezéskor téged az, hogy a tanítóképzőn sok a lány?

- Nem hiszem. Mindig volt barátnőm. A tanítóság viszont teljesen személyes. Két irányba indultam el: a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára és a tanítóképzőbe felvételiztem, mindkét helyre felvettek. Nyáron mégis úgy döntöttem, hogy nem megyek el katonának. Előtte nem sok közöm volt a tanításhoz, de amikor elvégeztem a képzőt, egészen jól éreztem magam attól a sok szeretettől, amit a gyerekektől kaptam. Állást tanítóként nem találtam a főiskola elvégzése után, hanem kultúrosnak mentem el a katonai kollégiumba. Folytattam a középiskolások körében az irodalmi színpadot. Nagy sikerünk volt egy háborúellenes darabbal, ezüst díjasok lettünk a Kazinczy-versenyen. Később behívtak katonának, így megszűnt a kollégiumi állásom. A másfél éves katonaságom alatt századpolitikai megbízott lettem, a katonák ügyes-bajos dolgaival foglalkoztam. Miután leszereltem, a Gárdonyi Géza Általános Iskolába kerültem, ahol mindenfélét tanítottam. Közben elvégeztem az Egri Főiskolán a számítástechnika tanári szakot.

- Hogyan kerültél vissza a TK-ra?

- 1997-ben hívtak, hogy vállaljam el a képzőn a rendszergazdaságot. Akkor már értettem annyira a számítógéphez, hogy ezt az állást el merjem vállalni, s ha már elvállaltam, akkor úgy döntöttem, hogy továbbképzem magam, és elvégeztem a Veszprémi Egyetemet is. Itt a TK-n, az első két évben a hallgatókkal egy csapatba tartoztam, jó volt a kapcsolat. Ebben biztos közrejátszott, hogy fiatalabb voltam, és az is, hogy kevesebb volt a hallgató. Mikor ide kerültem körülbelül 50 számítógép volt, most meg 400-nál tartunk; épületeink falain mindenhol megtalálható a hálózati végpont, elérjük egymást, és az egyetem többi szerverét is. A kihívásokat szeretem, különösen, amikor egy új beruházásnál, új dolgokat kell kitalálni. Ilyen beruházás most a Famulus Tanszálló, előtte pedig ilyen volt a Hallgatói Tér megépítése a főépület tetőterében. A számítástechnika folyamatos kihívás jelent, minden nap meg kell újulni.

- Hogyan képzeled el a jövődet?

- Mivel alapvetően tanár vagyok, szeretném elvégezni a doktori iskolát, és visszatérni a tanításhoz. Azon sokat gondolkodtam, hogy egy hatvan éves informatikus mennyire lesz otthon az informatikában, mennyire lesz akkor is naprakész. Nem sok nyugdíjas informatikussal találkoztam még, de meglátjuk, addig még van húsz évem.

- A fiaid humán vagy reál beállítottságúak?

- Mindketten reáltagozatra járnak, több versenyt megnyertek matekból, fizikából. A nagyobbiknak jó szeme van a fotózáshoz, hamarabb elkészít egy jó képet, mint én.

- Ahogyan te büszke vagy a fiadra, úgy vagyunk mi büszkék rád. Jó nyaralást, pihenést kívánok!