Száz meg egy naplementét láttam már.

A mai mégis más volt.

A romosan álló, használatlan épület tetején ültem,

s csendben bámultam a horizontot.

A lenyugvó Nap színes árnyakat vetett felém,

elküldte üzenetét.

Csend honolt és béke.

Te ott ültél a Nap másik felén.

Hogy mit éreztél akkor, nem tudhatom.

Talán a Napba nézve vártál rám…

Hirtelen elöntött a szenvedély.

Rózsaszín és sárga ködben szerettem volna úszni,

fénnyel táplálkozni, s megtanulni a madarak nyelvét.

Hagyni, hogy a sugarak magukba vonjanak:

Nappá válni.

Este lenyugodni, csendet hozni.

Elnyújtózni az égbolton,

Integeti a repülõknek,

Kacsintani a fáknak,

Mosolyogni a romos épületre.

És õrizni Téged odafentrõl.