%c

Akitől kaptam bizonyára tudta, hogy nagyon szeretem a szép verseket. Márpedig a kötetben található száz Radnóti-vers önmagában is egytől egyig csodálatos. Ráadásul a versek-okozta hatást – ha ez egyáltalán lehetséges – a hozzájuk társított szép fényképek még csak tovább erősítik. Be kell vallanom, hogy valamiért Radnóti korábban nem tartozott a kedvenc költőim közé. Gimnazista koromban inkább Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Vajda János és József Attila verseit kedveltem. A külföldiek közül Shelley, Keats és Baudelaire versei voltak az igazi kedvencek. Később Váci Mihály, Petri György és Parti Nagy Lajos verseibe „estem bele”. A sornak azonban nincsen vége, mert az utóbbi években Kányádi Sándor lett a kedvenc, akinek a „Valaki jár a fák hegyén” című kötete került az élre. Mostantól (pontosabban ez év júniustól) úgy érzem, hogy Radnóti Miklóst egy csapásra sikerült megkedvelnem, és ehhez mindenképpen kellett a „Radnóti Miklós 100 vers 100 kép” című kötet, amit a Medicini Kiadó jelentetett meg a költő születésének századik évfordulójára.

A kiváló didaktikai érzékkel összeválogatott 100 vers és a hozzájuk hangulatában is jól társított 100 fénykép összhatása teszi, hogy alig múlik el nap, hogy legalább néhány percre ne vegyem kezembe a kötetet. Szinte lehetetlen csak egyetlen verset kiragadni a száz közül és azt mondani rá, hogy ez a legszebb. Ugyanígy van a fényképekkel is, mert mindig az tetszik a legjobban, amelyiket éppen nézem. És ami a legcsodálatosabb benne: minden egyes vers és a hozzá „társított” fénykép kiegészítik egymást, szinte összeforrtak. Így együtt adják vissza azt a lelki érzelemgazdagságot, ami a tragikus sorsú költőt egész életművében jellemzi.

Azt mondtam az imént, hogy nem lehet csak egyetlen verset kiragadni a száz közül, és azt mondani, hogy az a legszebb. Amiért most mégis kiemelem a számomra legkedvesebbnek tűnő, 1944-ben írt „Nem tudhatom” című vers befejező részét az azért van, mert abban – a sok szenvedése és megaláztatása ellenére is humanistának megmaradt ember – ars poeticája sűrítve megtalálható és napjainkban is nagyon aktuális:

„Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk, miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.”

Mindenkinek ajánlom ezt a csodálatos könyvet: azoknak is, akik ismerik és szeretik Radnóti költészetét, és azoknak is, akik még nem. Ez utóbbiak biztosan az én „sorsomra” jutnak általa: meg fogják szeretni Radnóti Miklóst és verseit egy életre.