címlap interjú krónika kultúra alapállás reflex humor sport In memoriam vers - nemvers hagyományaink korábbi számaink



[PDF változat letöltése]
{edition_name}


{storyphoto width="160" height="200" scaling="constrain" prepend="" format="" append="
\"%c\"

%c
fotó: %r (%R)

"}
Győzikétől a Rózsa-Flores ügyig: Kepes András előadásai a SEK-en
Kepes András, a Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék címzetes főiskolai tanára újabb nagy sikerű előadást tartott az egyetemi központban. Számos témáról beszélt már a szombathelyieknek – előadásai nem csupán a SEK hallgatóit, oktatóit vonzzák, hanem a város polgárait is.

Nemrégiben például arra kereste a választ, hogyan szivárognak át az ideálképek a mindennapjainkba, illetve onnan vissza a képernyőre. Az ismert tévés, Salamon András Városlakók című filmjéből mutatott be részleteket, ezzel szemléltetve azt, hogy miként hat a fekete kultúra a magyarországi roma kultúrára. Rámutatott, a televízió térnyerése előtt erre nem volt példa.

A napjainkban oly divatos műsortípusokról is szót ejtett. Elmondta, hogy amerikai kutatók az 1970-es években megvizsgálták, milyen világképet közvetítenek a szappanoperák és a gyakran vetített sorozatok, valamint ezek hogyan befolyásolják az emberek gondolkodását. Kiderült, hogy azok a nézők, akik nyomon követték a krimi- és a kórházsorozatok epizódjait, a valóságosnak a többszörösére taksálták az Egyesült Államokban elkövetett bűncselekmények, valamint az orvosok számát. Látható tehát, hogy ezek a műsorok sokkal nagyobb hatással vannak a nézők mindennapjaira, mint a valóságot közvetíteni igyekvő hírműsorok.

A hazai reality show-król is megosztotta véleményét a hallgatósággal. Nézete szerint nincs szükség az ezektől való teljes elhatárolódásra. Győzike tanzániai kalandjait nézve kommentálta a látottakat. Elmondta, korábban elképzelhetetlen volt az intimitás ilyen fokának a megjelenítése a képernyőn. Apró értékei az ilyen műsoroknak azok a pillanatok, amikor a főszereplők Bea asszonyhoz hasonlóan a szituációs játék közben természetesen viselkednek és bevallják például, hogy szeretethiányuk van.

Az ismert tévés a szakma jelenlegi állapotáról szólva kifejtette, hogy a kereskedelmi televíziók 1997-ben történt megjelenése óta az alkotók elbizonytalanodtak. Úgy véli, átmeneti helyzetet élünk. A médiapiac átrendeződésével felgyorsult nemcsak a nézők, de a művészek életritmusa is. Most az a feladat, hogy megtalálják azt a ,,sebességet”, ami nem unalmas, de nem is túlpörgetett.

Kepes e mellett úgy véli, nem értelmezve nézünk televíziót, ezért a lényeges momentumok általában elkerülik a figyelmünket. Szemléltetésként az egyik kereskedelmi televíziós csatornán sugárzott délutáni show-műsorból mutatott be részleteket.

A szakma differenciálódásáról is beszélt. Úgy vélte, a különféle stílusok keveredése veszélyeket rejt, hiszen azok elbizonytalaníthatják a nézőt, ezért nem lesz képes eldönteni, hiteles műsort lát-e. Végül azt hiszi, a képernyőn nem a valóságot mutatják be. Példaként említette azt a kollégáját, aki amellett, hogy vasárnap esténként tényműsort vezet, egy valóságshow produceri teendőit is ellátja. Szerinte az ilyen tendenciák komoly morális problémákat vetnek fel.

Kérdésként fogalmazta meg, vajon egy show-műsorban megjelenő társadalmi réteg reprezentáns-e, bemutatásukkal megjelenik-e valamiféle értékrend, és ha igen, mi? Az ilyen típusú műsorok célja, hogy konfliktusmegoldási mintákat mutassanak be – vajon ezt teszik?

Képesnek kell lennünk analizálni a különféle televízió műsorokat, megismerni azok „működését” – hangsúlyozta a tévés. A Pulitzer-emlékdíjas újságíró emlékeztetett, a magyar televíziózás kezdeteit a formalitás jellemezte, napjainkban pedig azok a legnézettebb műsorok, melyekben különféle élethelyzeteket tudunk „meglesni. A Big Brother volt a mérföldkő, azóta számos olyan műsor aratott már közönségsikert, melyekben benne van ugyan a valóság, ám ezt nem látni a műsorban, mutatott rá. Minden eredeti, ugyanakkor mégsem. Mindez akkor válik veszélyessé, ha az álvilágra ráépül a bulvársajtó, ami komolyan veszi a fikciót. Mikor érkezünk el a valóság felhígításának arra a pontjára, amikor nem tudjuk megkülönböztetni az igazit a hamistól? - tette fel a kérdést.

A legújabb előadás is – értelemszerűen – a médiáról szólt. Méghozzá egy aktuális kérdéssel, a Rózsa-Flores-üggyel kapcsolatban. Kepes kendőzetlenül fogalmazott: a történtek kapcsán csúfosan leszerepelt a hazai média. Az előadás apropója mindenki előtt ismert: Eduardo Rózsa-Flores interjút adott Kepesnek, majd rábízta a felvételt azzal, hogy amennyiben meghal, mutassa be. Nem biztos, hogy a magyar sajtó úgy működik, ahogy az ember elképzeli – vetítette előre az újságíró. Kifejtette, hogy amikor valaki egy konkrét ügyet tanulmányoz, kiderül, melyek azok a kisebb vagy nagyobb, szándékos vagy nem szándékos történések, amelyek befolyásolják a gondolkodásunkat. És egyúttal persze láttatják, milyen a honi sajtó színvonala. Hiszen miközben az újságíró ellátja a feladatát, folyamatosan dilemmák előtt áll, csak ezeket nem biztos, hogy fel tudja, vagy fel akarja ismerni.

Az ő dilemmája az volt, szabad-e hagynia, hogy a magyar sajtóban Rózsa-Florest terroristának, zsoldosnak, kábítószercsempésznek tüntessék fel? Leadja, vagy ne adja le az interjút? Egyrészt úgy érezte, jobb egy ilyen zavaros ügybe nem belekeveredni, ráadásul nem tudta, kinek árt azzal, ha nyilvánosságra hozza a filmet. Ezt azonban nem tartotta megfelelő újságírói magatartásnak.

Kepes a Flores-ügy kapcsán szembesült azzal, hogy a magyar médiában sokan úgy vélik, az újságírónak fel kell jelentenie azt, aki hasonló titkok birtokába juttatja. Neki ez nem fordult meg a fejében, etikai kötelességének érezte védeni az informátorát. Úgy vélekedett, nem tartozik a magyar hatóságokra az, hogy egy bolíviai állampolgár mire készül Bolíviában. Csak akkor rukkolt elő a felvétellel, amikor elérkezett az ideje.

A történtekre hogy reagált a hazai sajtó? A Magyar Távirati Iroda – mint a leghitelesebb magyar hírforrás – átvette a bolíviai kormány által kiadott nyilatkozatot. E szerint az elnök ellen tervezett merényletet számolták fel a támadással. Tehát nem feltételezést, hanem tényt említ az MTI híradása. Ráadásul egy kormánynyilatkozatra alapozva. Kepes rövid kommunikációelméleti oktatást tartott: a híradás előtt legalább két, egymástól független forrásra kell hagyatkozni, valamint jelezni kell, melyik hírforrástól származik az értesülés.

Másnap az Index – mielőtt a portál újságírója bármilyen konkrétumot megtudott volna – úgy tálalta az MTI hírét, hogy egy jobboldali ideológiát követő banda ténykedésének vetettek véget a bolíviai kormányerők. Ugyanezen a napon megjelent a bolíviai ellenzék közlése: talán a kábítószer-kereskedelem áll a háttérben. A Népszabadság Online Bolíviai gyilkosságok: drogcsempészet és nem terrorizmus? címmel közölt írást a történtekről. A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy a bolíviai elnök ellen tervezett merénylet felszámolása közben haltak meg az áldozatok. De még ekkor sem álltak rendelkezésre a két egymástól független forrás által megerősített információk.

Aztán Kepes a Magyar Televízióban bemutatta az interjút. Az MTV Híradója a riporter megkérdezése nélkül úgy ajánlotta a nézők figyelmébe a beszélgetést, hogy Rózsa-Flores Santa Cruz tartomány függetlenségéért akart harcolni. Másnap az MTI híre szerint Rózsa-Flores hadsereget szervezett Bolíviába Santa Cruz Bolíviától történő elszakítása érdekében. A HVG már úgy tálalta a beszélgetést, hogy Rózsa-Flores és társai a tartomány függetlenségének kikiáltását akarták elérni.

Ráadásul a nemzetközi sajtó is átvette mindazt, amit a hitelesnek tartott magyar sajtó a bemutatott interjúval kapcsolatosan tévesen közölt. Mindazt, amit szenzációnak tartottak a hazai sajtómunkások. Kepes ezért a spanyol, illetve az angol változat elkészítésével a külföldi média számára is elérhetővé tette a Rózsa-Floressel készített interjút, hogy senki ne tudja félremagyarázni a férfi szavait, és külföldön ne a magyar sajtóra hagyatkozzanak. Egyszer pedig talán az is kiderül, mi miért történt a bolíviai szállodában.

Formáljon tehát a média vagy informáljon? Bele kell-e szólni a televíziós társaságok életébe, hogy színvonalasabb műsorokat készítsenek? De ki határozza meg, mi a színvonalas? – sorjáztak a kérdések. Majd érvek és ellenérvek hangzottak el. Például az, hogy a ’60-as, ’70-es években Magyarországon lényegesen magasabb kulturális színvonalat képviselt a televízió, ám akkor jelen volt a mindennapjaiban a cenzúra annak érdekében, hogy a tévé formálja a nézőket. Az angolszász sajtó – Pulitzer megfogalmazása szerint – tisztességesen hatalomellenes, de Nyugat-Európában egészen más a helyzet, ott a sajtóorgánum egyértelműen meghatározza a beállítottságát. Kepes úgy látja, formálódik egyfajta alternatív kultúra, ami válasz lehet a televízió igénytelenségére. Másrészt – véli –, mindig lesz lejjebb, sosem mondhatjuk majd azt, hogy túl vagyunk a mélyponton. A megoldás szerinte az, hogy kialakuljon bennünk az igényességre törekvés. Nem külső erőktől kell várni, hogy határt szabjanak, hanem kisgyermekkortól a megfelelő értékrenddel felvértezni a következő generációkat. Így nem lesz kérdés, hogy a média formáljon vagy informáljon: tegye az utóbbit, az előbbit elvégzi a társadalom.

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós