%c

- Professzor úr a Szegedi Tudományegyetemen végzett, majd az MTA Szegedi Biológiai Központjához tartozó Biofizikai Intézetben dolgozott. Közben óraadóként orvostanhallgatókat oktatott. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

- Amikor befejeztem az egyetemet, fizikusként dolgoztam a Biofizikai Intézetben, ahol többek között az orvostanhallgatóknak tartottam gyakorlatot. Szép kihívásnak éreztem ezt a feladatot, hiszen a mérési gyakorlatokat már hallgató koromban nagyon szerettem, ezért külön élmény volt számomra, amikor azt taníthattam, amit magam is örömmel tanultam.

- Rövidebb-hosszabb ideig többször is folytatott kutatásokat külföldön, elsősorban Finnországban, Németországban és Japánban. Hová sorolná a magyar kutatás színvonalát egy összehasonlításban?

- Azt tapasztaltam, hogy a külföldi tudósok nem okosabbak a magyar tudósoknál, viszont a kutatáshoz sokkal jobb műszerellátottsággal rendelkeznek. Ez különösen a finnekre igaz, ahol az újabb műszerbeszerzések miatt gyakran teljesen jó eszközöket kellett leselejtezni. A finn kutatók valósággal dúskálnak a műszerekben. A japán kutatóintézetek is jól felszereltek, amire szükség van, azt mindig meg tudják venni. Mostanra azonban itthon is megnyíltak a lehetőségek, a TIOP 1.3.1 pályázat rendkívüli lehetőségekkel kecsegtet, és megteremti a felté-teleit annak, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem a külföldi egyetemekkel is felvegye a versenyt.

- Sok innovációs kutatásban vesz részt, melyik a legérdekesebb ezek közül?

- Talán a gőzöléssel kapcsolatos kutatásunk. Már régóta gőzölnek faanyagot, de az eredmény csak ritkán volt reprodukálható. Nekünk sikerült feltérképeznünk ezt a területet és innovációk sokaságával átrajzolnunk a faanyag gőzölésének értelmezését. Alapvetően azért gőzölünk, hogy a faanyag kedvezőtlen színét megváltoztassuk. A beltéri alkalmazásoknál manapság a sötét árnyalatokat egyre jobban kedvelik. Magyarországon nem nagyon vannak sötét tónusú faanyagaink, ezért mi gőzöléssel érjük el azt, hogy az akác, amiből nagy készletek állnak rendelkezésre, szükség esetén akár csokoládébarna színűre gőzölődjék. Magyarországon jelenleg az akácnak több mint a felét elégetik, holott a bútoripar is nagyobb mennyiségben hasznosíthatná, trópusi fafajokat helyettesíthetne. A gőzölés után könnyebb a megmunkálás, a vetemedési hajlam is csökken, egyedül a gombaállósága romlik, ami miatt inkább a beltéri használatra lesz alkalmas.

- Rendkívül gazdag publikációs tevékenységéből melyik publikációjára a legbüszkébb?

- Arra az alapmunkára, ami a Holzforschungban jelent meg, és mintegy nyolcvanan hivatkoztak rá világszerte. Eleinte egyedül próbáltam publikálni, aztán rájöttem, hogy közösen sokkal könnyebb és eredményesebb. A német kollégákkal is született közös publikáció, a japán kollégákkal pedig már a nyolcadik komoly publikációnál tartunk.

- Az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat Soproni Csoportjának elnökeként országos és nemzetközi fizikaversenyeket szervezett Sopronban. Munkájáért 1996-ban Vermes Miklós-díjjal jutalmazták. A társulatnál végzett munkája tulajdonképpen alapjául szolgált a most elnyert Apáczai-díjnak is, hisz a középfokú és a felsőoktatási rendszer kiváló ismerőjeként és a középiskolai tehetséggondozás szervezőjeként hidat vert a középiskolai és az egyetemi oktatás között.

- Sopronban először szakképző iskolában kaptam állást, ahol párhuzamos osztályokban hetente négyszer-ötször kellett ugyanazt az anyagot tanítanom. Kezdő tanárként kiváló lehetőségnek éreztem ezt arra, hogy kidolgozzam a saját oktatási módszerem. Két évvel később gimnáziumban kaptam állást, ahol kilenc évig tanítottam, úgy, hogy közben a „dolgozók középiskolájában” is oktattam, gimnazistákat és szakközépiskolásokat, esti tagozaton. A tizenegy év alatt, amit a középfokú oktatásban töltöttem, a képzés minden formáját kipróbáltam, ami akkor Magyarországon létezett.

Nagy Márton kollégám ötlete alapján kezdtünk tehetségkutató fizika versenyt szervezni a Kárpát-medence magyar diákjainak. A középiskolások mechanika, hőtan valamint elektromosságtan szekciókban mérhetik össze tudásukat, úgy, hogy a kétnapos verseny első napján feladatokat kell megoldaniuk, a második napon pedig méréseket kell végezniük. Ez a verseny azóta is fut, és tulajdonképpen ennek a versenynek az évente történő szervezéséért tüntettek ki a tehetséggondozásért járó Vermes-díjjal, aminek értékét az is emeli, hogy minden évben csak egyet osztanak ki belőle.

- Mióta dolgozik az egyetemen?

- Már középiskolai tanárként is többször hívtak ez egyetemre felvételiztetni és helyettesíteni, 1983-ban pedig állást is tudtak kínálni. Azóta oktatok az egyetemen, ahol a tudásátadás mellett mindig fontosnak tartottam, hogy sokat beszélgessek a hallgatókkal, akik, ha valamilyen problémájuk van, most is rendszeresen felkeresnek.

- A Faipari Mérnöki Kar vezetője is volt. Milyen időszakra esett a megbízás?

- Az angol nyelvű és a magyar akkreditáció az első dékánhelyettesi időszakomban volt. A második dékánhelyettességem alatt történt a kapacitás akkreditáció, ami szintén nagyon nagy munka volt. A bolognai rendszer bevezetése is erre az időszakra esett, annak a második ütemében vettem részt, az átállás döntő részét Dr. Takáts Péter professzor, jelenlegi oktatási rektorhelyettes irányította. Dékánhelyettesként külön kihívást jelentett az, hogy a bolognai rendszerre a kreditrendszer bevezetése után kellett áttérnünk. A kreditrendszer következtében pedig rengeteg hallgató lemaradt, aki nem az évfolyamával haladt. Az ő oktatásukat nagyon nehéz volt a bolognai rendszerben megoldani. A korábbi rendszerben az volt a jó, hogy ha egy hallgató valamilyen tárgyat nem tudott teljesíteni, akkor egy félévet ki kellett hagynia, azalatt le tudta dolgozni a hátrányát, és amikor visszajött, szépen tudott haladni. Ehhez képest mostanra szinte semmi következménye nincs annak, ha valaki nem teljesít egy tárgyat, legfeljebb felveszi még egyszer. A kreditrendszer nyomai jól látszanak azon a most kifutó, ötéves, osztatlan képzésben részt vett utolsó évfolyamon, ahol vannak olyan hallgatók, akiknek másodéves tárgyaik hiányoznak, például a fizika vagy a mechanika szigorlat. Ezt én nagy problémának tartom. Emellett a kreditrendszer szétzilálta a közösségeket. Egyetemista koromban szombatonként is oktatás volt, egy évben háromszor utaztunk haza. Máskor nem tudtuk megtenni. Hétvégeken emiatt együtt volt az évfolyam, együtt készültünk a vizsgákra, és együtt jártunk el szórakozni, amitől nagyon jó közösségek alakultak. Ezt a mai hallgatók már nem tudják megtenni.

- Jelenleg megbízott intézetvezető. Milyen problémákkal néz szembe ezen a helyen?

- A Mechanika Intézet elég nehéz helyzetben van, kevés az oktatónk, ezért nagyon sok óra jut a fiatal kollégákra, akik azonban szerencsére elég ügyesek és energikusak ahhoz, hogy ezt jól megoldják. Emellett kevés megbízás jön kutatásokra, ami miatt mindenképpen szorosabbra kell fűznünk a kapcsolatainkat az iparral.

- Mit üzen a hallgatóknak?

- A nagyszerű selmeci hagyományaink egyik alappillére: egymás segítése. Sajnos a kreditrendszer szétzilálja az évfolyamokat, együtt haladó, állandó csoportok pedig alig vannak. Ennek ellenére azt tanácsolom nekik, hogy amennyit csak lehet, tanuljanak együtt, segítsék egymást! Aki elmagyaráz a társának egy nehezen érthető tananyagot, szintén profitál belőle. Sok esetben ilyenkor derül ki, hogy a magyarázó tudása sem tökéletes. Az együtt tanulásnak különösen szép eredményeivel találkoztam az elmúlt években a levelező oktatásban.

- Köszönöm a beszélgetést.