%c

- Míg a hazai közönség díjnyertes animációs filmjeiről ismeri, addig a világot élő homokanimációs produkciójával hódította meg. Igaz a pletyka, miszerint nemrég egy olajmágnás meghívására, annak magángépén utazhatott Dubaiba?

- Annyi igaz belőle, hogy egy állami rendezvényre hívtak az Arab Emirátusokba, aminek a királyi család is részese volt. Jordániában szálltunk volna át, de a menedzseremet és a technikusomat azzal az indokkal, hogy nem repülőre szól a vízumuk, a reptéren vissza akarták fordítani. Végül a királyi család küldte értünk a luxusrepülőjét, amiről egy órás utazás után szálltunk le Dubaiban. Így próbált a minisztérium kárpótolni a kellemetlenségért. Rendszerint annyi időt hagynak, hogy a produkció előtt kialudjam magam, este bemutatom az előadást, és éjszaka 1 órakor már indul vissza a gépünk. Arabokat is jószerével csak a közönség soraiban látunk, mert akik ”forgalmazzák a művészeket”, azok angol és német cégek.

- Az édesapja, Fassel L’ousa Ferenc híres festőművész volt, aki Amerigo Tot-tal a Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában végzett. Milyen hatással volt Önre?

- Születésemtől kezdve láttam apámat festeni, fantasztikus rajztudással megáldott tehetség volt, ráadásul nagyon kemény képzőművészeti iskolát végzett. Ő úgy állt hozzá, hogy egy művésznek ugyanúgy kell tudnia rajzolni, mint mintázni. Amikor az Ab ovo-t csináltam, ami Cannes-ban Aranypálmát nyert, akkor nem volt pénz, hogy a filmhez szobrászt fogadjak, ezért nekem kellett mintáznom. Mivel apám sokrétűségre tanított, ez nem okozott meglepetést. Később is, ha kellett, festettem, ha kellett grafikát csináltam, vagy éppen illusztráltam és ezt neki köszönhetem. Példaértékű volt a helytállása és az óriási munkabírása. 92 évesen is még állva festett. Nagyon nagy tudású, nagy rutinnal rendelkező alkotó volt, akinek az emberi és a művészi oldalát is át tudtam venni.

- Művészete mélyen az európai kultúrában gyökerezik. A témák közt megjelenik a teremtés, a görög-római mitológia, Ezópusz meséi, emellett a nőiség, szerelem, születés és elmúlás. Mégsem csak a kontinensnek szólnak, a világon mindenhol befogadják.

- Amikor egyre több helyre kezdtek hívni, azzal szembesültem, hogy olyat kell mesélnem a rajzaimmal, amit Japántól Franciaországig és Szingapúrtól Oroszországig mindenhol megértenek. Szakmailag emellett az jelent izgalmas kihívást, hogy hogyan tudom az elemeket egymásból átalakuló képi folyamatokká olvasztani. Amikor elkezdek begyakorolni egy homokanimációt, akkor még nem zenére gyakorlom, mert az feszítene. Megihlet egy zene, amit megrajzolok millió kis rajzocskával, azután ugyanazt homokkal, majd ki lehet bontani az egészet, és összehangolni a zenével. Ezért egy hét, tíz nap is eltelik, mire begyakorlok egy animációt.

- Magyarországon milyen gyakran kerül sor előadásokra?

- Ritkábban, mint ahogy igény lenne rá, mert itthon a művészek önmenedzselésre vannak ítélve. Szentpéteri Csillával novemberben volt egy nagysikerű előadásunk, egy hónappal előtte már nem volt jegy, óriási vastapsot kaptunk, Csilla 20 számot adott elő, én ebből ötre animáltam óriási sikerrel. Sokféle hangulatú zenei anyaga volt, jópofákat lehetett rá rajzolni, ő 2 hónapig, én 3 hétig gyakoroltam és végül egyetlen előadás lett belőle, pedig országszerte lenne rá igény, és egy ilyen látványos előadás egy évig is futhatna. De itthon nem jut pénz a kultúrára.

- Milyen érzessel jön Sopronba?

- Nagyon szeretem Sopront. Gyönyörű kis város, elragadó történelmi utcákkal. Ráadásul a kultúra irányában is vannak itt mozgolódások. A külföldiek szerintem figyelnek a városra, érdemes lenne sok kiállítást szervezni, a kulturális életét még inkább felpörgetni, ehhez a földrajzi fekvése is kiváló.

- Mit szeretne átadni az Alkalmazott Művészeti Intézet hallgatóinak?

- Megtiszteltetésnek érzem, hogy docensi állást kaptam itt. Mészáros György intézetigazgatóval azt beszéltük, hogy animáció irányú grafikai tervezést fogok oktatni, ami az animáció mozgalmasságába, dramaturgiai felépítésébe, a figurák, hátterek kidolgozásába és az animációs film belső építkezésébe vezeti be őket. Szeretném megtanítani, mitől lesz egy alkotásból film, mert az, hogy mozog, önmagában még kevés, kell, hogy legyen története, dramaturgiája, és tudni kell, hogyan lehet mindezt frappánsan és érzékenyen kifejezni. Akinek szíve vágya, hogy animációs filmet készítsen, az jó dolgokat fog csinálni az óráimon. Egy dolog azonban nagyon fontos: kitartónak kell lenni. A filmkészítéshez is kell egyfajta szent szorgalom, de az eredmény megéri a fáradozást. Én 13 éves koromtól járogattam el a Pannónia Filmstúdióba, nem azért, mert rendező akartam lenni, csak borzasztóan tetszett a bábfilmekben, hogy mozognak, meg hangjuk van. Különböző kerülőkkel végül is eljutottam oda, hogy filmet kezdtem készíteni. Furcsa vargabetűket ír le az ember élete, sok minden múlik azon, hogy hová vetődik, mi tetszik meg neki, de ami mindent eldönt, az a kitartás.

- Köszönöm a beszélgetést.

(Az írás a Helyi Témában megjelent 2010. február 10-én.)