%c

Az esős péntek délelőttön a buszra várva a hallgatók még gondterhelt arccal számolgatták, vajon elég pontjuk lesz-e ábrázoló geometriából az aláírás megszerzéséhez, a felsőbb évesek pedig taktikai tanácsokkal látták el a társaikat, hogy is kellene a közelgő és nyomasztó zárthelyi időszakot átvészelni. Olyanok is akadtak, akik csak szótlanul csüggedve várták, hogy az eső elől felszállhassanak a buszra. Aztán valahogy fokozatosan oldódott a feszültség, és a buszt éppen elérő Bercit már hangosan biztatták gyorsabb futásra.

A Csodák Palotájának aulájában a diákok, még gyanakodva kémleltek befelé, de jó volt látni, ahogy a teremben nyüzsgő forgatagban egyre jobbkedvűen vegyültek el. Kezdetben még biztatniuk kellett egymást, hogy mégis mit nézzenek meg, mit próbáljanak ki, de azután mindenki megtalálta azokat az interaktív bemutatókat, játékokat, sporteszközöket, amelyekkel kedvére szórakozhatott.

A Csodák Palotájában kicsik és nagyok, a csúszó-mászó babától a nagypapákig mindenki tapasztalhatja, hogy játszani jó. A diáktársakkal együtt lenni, egymást jobban megismerve, játékosan tanulni pedig még jobb. Mindannyian tudjuk, hogy az a tudás a legmaradandóbb, amelyet közvetlen tapasztalás, átélés útján szerzünk, amelyhez élmény kötődik. Ezt egy hagyományos tanórán nehéz a hallgatók számára nyújtani, főleg fizikából, amelynek megértéséhez elengedhetetlen, hogy a fizikai jelenségeket kísérletekkel is bemutassuk. Itt adódott lehetőség egy alkalmas centrifugában a Coriolis-erő közvetlen átéléséhez, felemelhettük saját magunkat egy csigasoron, elsüllyeszthettünk a levegőbuborékokkal feltöltött vízben egy hajót, napelemmel mozgathattunk helikoptereket, tapasztalhattuk az optika csalfa világát elvarázsolt szobákban. Az ügyesebbek elesés nélkül mutatták meg a perdületmegmaradás törvényét a többieknek, akik csak nézték a bemutatót. Az építő kedvűek pedig hidat építhettek, igaz egyelőre csak egy kicsi hidat, de azért át is kelhettek rajta. Próbára tehettük képességeinket különböző teszteken, hogy kinek milyen a rövid vagy hosszú távú memóriája, mennyi a reakcióideje, alkalmas-e akár repülőgép vezetésére is. Itt bizony az is kiderülhetett, hogy vannak dolgok, amiben jobbak a diákok, mint a tanár.

A délután zárásaként részt vettünk az Öveges-teremben egy bemutatón, ahol a Lenz-törvényt, és a szupravezetés jelenségét érthettük meg, folyékony nitrogén gőzébe burkolózva. Nevethettünk, hogy a kis elsősök tanító nénijének a hangja hogy válik mókásan cérnavékonnyá a hélium gáztól.

Nekem, mint fizika tanárnak, mi volt a legnagyobb élmény? Együtt lenni a hallgatókkal, és látni azt, hogy a fizika, kellő bemutatásban, mennyire érdekes és népszerű.