%c

- Édesapja foglalkozását folytatja, hol nyílt az első műhelye?

- 1937-ben kapott iparengedélyt, a Tavasz utcában nyitott műhelyt. Nála a segédek és az inasok együtt dolgoztak, csak tudásbeli különbséget ismertek, mindenki végezte a dolgát. Felállított egy mintaszobát, az érdeklődők megnézhették, milyen termékeket készít. A mintaszobával rendszeresen részt vett a negyvenes években az Őszi Lakberendezési és Háztartási Vásárokon. Ezek hasonlítottak a későbbi BNV-rendezvényekhez.

- Ön mikor „lépett be” a történetbe? Milyen emlékei vannak gyermekkoráról?

- 1941-ben születtem. Anyám megfőzte az ebédet apámnak és a segédeknek is, elvitte a műhelybe. Emellett a könyvelést is ő végezte. Engem és húgomat apró gyerekként is vitt mindig magával. Ez idő tájt fertőződtem meg a faipar jellegzetes illatával. A Faipari Technikumban érettségiztem és szereztem technikusi oklevelet 1959-ben. Érettségi után egyetemre jelentkeztem kétszer is, természetesen az asztalos szakmai iránti szeretet miatt először a soproni faiparira. Másodszorra a budapesti jogi karra. Egyik sem sikerült, mert a nevem mellett ott volt az „E” – egyéb származású.

- Napjai egy részét a műhelyben töltötte, édesapja tanította a mesterségre. Milyen élményei maradtak ebből az időből?

- Iskola után barátaimmal sokszor a műhely lépcsőjén ültünk és vártuk, hogy apám milyen munkával bíz meg bennünket. Deszkák, lécek pakolása, a Váci útról kiutalásra kapott ölfák cipelése játéknak tűnt. Nekem, mint kezdő kisinasnak egy előre kifurkált vaslapon kellett kiegyenesítenem e szögeket. Ez volt első asztalos tevékenységem. Utána következett a komolyabb fizikai munkát igénylő enyvezés. Egy munkalap több rétegből állt, minden darabot mi állítottunk össze. Leszabtuk szalagfűrésszel (én is sokat vágtam), utána rétegenként enyveztük és ragasztottuk egymásra őket. Ez képezte az alapját a klasszikusan stabil bútornak. Az enyvezett lapokat a présgépbe tettük, hogy egyenletesen ragadjon. Szakadt rólunk a víz, mert az enyvvel csak 25-26 fokos levegőben lehetett dolgozni.

- Ifjabb Vizer József friss technikusként lépett ki az iskola kapuján. Rögtön a papa mellett folytatta a munkát?

-Nem, máshol kellett elhelyezkednem. Az Újpesti Bútorgyárba kerültem középvezetőnek. Munkaidő után dolgozhattam apámmal műhelyünkben, aminek vezetését 1970-ben vettem át. Főként régi bútorok helyreállításával foglalkoztam az időközben a Kossuth utcába költöztetett műhelyben. Édesapám 1986-ban halt meg, amíg csak erejéből telt, segített. Több nagykövet számára dolgoztam: olasz, portugál, indonéz és még sorolhatnám. Őrzök jó néhány kedves bejegyzést a Vásárlók Könyvében. Máig szívesen megyek el a Külvárosi Kávéház előtt is, régi stílusú üvegosztással készült ablakait is én készítettem Mezei Gábor belsőépítész tervei alapján. Két idősebb segédem nagyon jól dolgozott a kezem alá. Ismerték a klasszikus szakmai fogásokat, ők még mesternél, gyakorlatból tanulták, mint én apámnál. Önálló iparomat 1999-ben adtam vissza, nyugdíjazásomat kérve. Olyan mértékben megnőttek az közterhek, hogy nem lehetett tovább vállalni a munkát. Ettől kezdve otthon dolgoztam gödi házamban.

- Vizer úr nem csak művelte, hanem oktatta is a szakmát. Hogyan történt ez, felkérték vagy a kamara delegálta?

-A kamarában az 1980-as évek végén, néhányunkra rábíztak szakmunkás oktatói és vizsgáztatási feladatokat. Mindezekhez, mint a szakma elsajátításához is rengeteg türelem kell. Talán ezt látta meg bennem az Oktatási Minisztérium illetékese. Amikor három évre hosszabbították a képzési időt, a gyakorlati képzés vizsgaanyagának megírására is felkértek. Így válhatott valóra régi álmom: a Soproni Faipari Egyetem címzetes faipari hallgatójává fogadott. A faipari technikumban, ahol 1959-ben végeztem, érettségiztettem is a közelmúltban. A vizsgák közben láttam, hogy néhány diák milyen komoly anyagi gondokkal küzd, különösen az utóbbi időkben. Édesapám, id. Vizer József mübútorasztalos-mester emlékére díjat alapítottam, amelyet minden évben a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola végzős diákjai közül az kap, akinek vizsgamunkáját a szakmai kollégium legjobbnak ítéli.

- Gyanítom, teljes az élete. Mivel foglalkozik mostanában?

- 2001-ben alakult a Magyar Faipari Egyesület, melynek vezetőségi tagja vagyok. Azon dolgozunk, hogy Makovecz Imre tervezésében felépíthessük a Magyar Faipar Házát Újpesten. Az önkormányzat által adományozott telken a néhai Cseh Lajos asztalos, Cseh Mária színésznő édesapja Istvántelki úti üzemének helyén állna az emlékház. Megvalósítása anyagi kérdés, remélhetőleg tudunk uniós pályázaton hozzájárulást szerezni. Egyébként az év nagy részét Aberdeenben töltöm, pár hónapra, az itteni ügyeket intézni haza-hazatérek, ugyanis fiam, aki egy ideje Skóciában él, pár éve elhívott magához, ne töltsem egyedül a napjaim.