- Milyen érzés … mármint akadémikusnak lenni?

- Hihetetlen, egyszerûen nem tudom felfogni, pedig olyan szeretet árad felém, hogy lassan kénytelen leszek elhinni. 3 éve biztos voltam abban, hogy megválasztanak; egy szavazattal maradtam le; az idén biztos voltam, hogy nem sikerül…sikerült. Ilyen az élet, soha sem szabad feladni.

- Az egyetemi kollégák bizonyára tisztában vannak vele, de a hallgatóink valószínûleg nem ismerik pontosan, hogy mi a különbség az MTA „levelezõ”, illetve „rendes” tagsági viszonya között?

- Alapjában véve semmi. A levelezõ tagok jogai gyakorlatilag teljesen azonosak a rendes tagok jogaival. Ugyanakkor nem lenne szerencsés, ha a levelezõ tag ülne a babérjain, és felhagyna a tudományos munkával, illetve a tudományszervezéssel. Folytassa csak szépen a tevékenységét. Ha ezt teszi, akkor 6 év múlva nagy valószínûséggel rendes tag lesz. Bevált rendszer.

- A Budapesti Mûszaki Egyetemen 1972-ben szereztél okleveles gépészmérnöki diplomát. Hol és hogyan kezdõdött a szakmai pályafutásod?

- Én a Mûszaki Egyetemtõl nagyon sokat kaptam. Nemzetközi hírû tanáraim voltak: Heller László, Borbély Samu, Jurek Aurél, Gillemot László; oldalakon sorolhatnám a neveket. Olyan szellemiséget sugároztak, hogy szinte égetett. Mégis azt mondom, hogy hiányérzetem volt. Számomra túl „élettelen” volt az oktatási program, és –sajnálom, hogy kimondom–, de száraz is. Elsõ munkahelyem Körmenden az Agrártudományi Egyetem (Keszthely) Mezõgazdasági Gépészeti Fõiskolai Karán volt. Janik József fõigazgató ott olyan légkört teremtett a fiataloknak, hogy élmény volt keményen dolgozni. Aztán jött Sitkei György. Feladatokat adott és 2-3 hetente be kellett számolni. Egyszer azt mondta nekem: „Na jól van fiam.” Még ma is elérzékenyülök, ha erre gondolok. Azóta is annyit tanultam tõle, hogy soha nem tudom meghálálni. Ez a „na jól van fiam” meghatározta a további pályámat.

- 1979-ben kerültél Mosonmagyaróvárra.

- Varga János professzor hívott a Növénytermesztési Intézetbe. Õ már akkor látta, hogy a világ a tudományterületek szorosabb kölcsönhatása felé halad. Az Intézetében több, mint negyvenen dolgoztunk, az ország legjobban felszerelt laboratórium- rendszere segítette a kutatást. Igazándiból ott értettem meg az alkalmazott biológia lényegét, az agroökológiai rendszerek jellemzõit. Hálás vagyok Varga professzornak, hogy bizalmat adott.

- 1987-ben tanszékvezetõ, 1997-ben pedig intézetigazgató lettél az általad alapított Agrármûszaki Intézetben. Kezdetektõl fogva arra törekedtél, hogy egy jól mûködõ „tudományos mûhely” jöjjön létre. Mennyire sikerült ezt megvalósítani?

- A Növénytermesztési Intézetben ’86-’87-ban egy agrofizikai laboratóriumot kezdtem kialakítani, amikor Kuroli Géza professzor, az akkori dékán felkért, hogy legyek a Géptani Tanszék vezetõje. Senki nem hiszi, de nem szívesen vállaltam. Túl nagy kihívásnak tartottam és úgy éreztem, hogy nincs elég tapasztalatom, és fõleg bölcsességem egy ilyen beosztáshoz. Aztán elkezdtünk dolgozni. Kuroli Géza mindenben támogatott. Arra törekedtünk (törekszünk most is), hogy minél több forrás álljon a kutatásainkhoz a rendelkezésünkre. Elértük, hogy több területen is megütjük a nemzetközi mércét mind az infrastruktúrában, mind a kollégák felkészültségében. Ennyi idõs korban az ember már többet tanul a fiatalabbaktól, mint amennyit nekik át tud adni. Nagyszerû emberek. Adja a Gondviselés, hogy õk is elérjék a céljaikat. Én igyekszem ehhez mindenben hozzájárulni.

- Közben az intézet „Agrármûszakiból” Agrármûszaki, Élelmiszeripari és Környezettechnikai Intézetté vált. Mi indokolta ennek a három – eléggé eltérõ – diszciplinának az „egybeolvasztását”?

- Ez a három tudományterület olyan szorosan egymásba fonódik, hogy azt nem is hiszed. Nem véletlen, hogy az Intézet neve ma már, figyelembe véve a nemzetközi tendenciákat: Biológiai Rendszerek Mûszaki Intézete. (Ez a Biosystems Engineering kissé erõltetett fordítása.) Az agrártermelésben, az élelmiszeriparban és a környezet-, illetve természetvédelemben tevékenykedõ bio-rendszer mérnökök a mûszaki- és természettudományos (elsõsorban fizikai) ismeretek felhasználásával arra törekednek, hogy a természetben és a biológiai anyagokban lejátszódó folyamatokat megismerjék és modellezzék. Ezen ismeretek birtokában olyan eljárásokat dolgoznak ki, hogy az élelmiszer és az ipari biomassza alapanyag termelés fenntartható legyen, a biológiai anyagok feldolgozása pedig lehetõleg a kedvezõ eredeti anyagjellemzõk megõrzése mellett történjen.

- Milyen „ars poetica”-t követsz az oktatásban, illetve az oktatásszervezésben?

- Tiszteletet adni, de el is várni. Csak így mûködik. Akivel nem tudsz együttmûködni arra ne haragudj, de ne is erõltesd a közös munkát. Mással bizonyosan ki fog jönni, és így mindenki jól jár. Egész életemben szerencsés voltam, mindig kiváló munkatársakkal dolgozhattam, akikkel fél szavakból is értettük egymást. Ritka volt az az eset, amikor lépnem kellet, mert nem jöttünk ki egymással. Büszke vagyok arra, hogy a diákok többször megválasztottak a kar legjobb oktatójának: „Hannibál tanár úrnak.”

- Nemcsak itthon, hanem külföldön (Stuttgart-Hohenheim, Wilhelmshaven, München stb.) is tanítottál, mint vendégprofesszor. Milyen különbségeket tapasztaltál az ottani és az itthoni egyetemi viszonyok között?

- Az oktatás terén minden úgy zajlik a tanár és a diák között, mint itt: csak fordítva. Ott a diák igyekszik minden tudást kicsikarni a tanárból, nálunk a tanárnak kell a diákot noszogatni. Ott a tevékenységed színvonalának szinte egyedüli kritériuma a hallgatók véleménye. A hallgató impact factor nélkül is megmondja, hogy mit ér a tudásod. A kutatási projekteknél a projektvezetõ szava és döntése megkérdõjelezhetetlen. A rendelkezésre álló pénz felett kizárólag õ rendelkezik. Senki abba bele nem szólhat. Igaz, a jelentéseket kemény opponencia elõtt kell megvédenie. Ha én azzal álltam volna elõ, hogy holnapra cseréljék ki a kilincseket aranyra, szó nélkül megtették volna. A kutatónak nagy a tekintélye, de a felelõssége is. Felnõtt emberként kezelik.

- Intézetigazgatóság, tanszékvezetés, tudományos és külügyi rektor­helyettesség, doktori iskola vezetés, különféle bizottságok…. és ki tudná felsorolni, hogy még mi minden. Hogyan lehet ezt bírni?

- Nézd, az egyetemi évekkel együtt több mint negyven éve vagyok a felsõoktatásban. A munkám mellet ez a hobbym is. Végigcsináltam szinte minden területet itthon is, külhonban is. Talán nem szerénytelenség, de meg tudom különböztetni a fontosat a kevésbé fontostól, másrészrõl folyamatosan figyelem a világ felsõoktatásában a történéseket. Ez nagyon fontos. Másrészrõl – mint említettem– kiváló munkatársaim vannak a Tudományos Rektorhelyettesi Irodában is.

- Az utóbbi évek a különféle pályázatok – teszem hozzá: sikeres pályázatok – idõszaka. Ezek készítése és menedzselése önmagában is óriási munka. Mi a feladata ezekben a tudományos és külügyi rektorhelyettesnek?

- Eddig a Rektori Hivatal sokak szerint, akik nem ismerték a tényeket, vízfejként költötte a pénzt. Ma már a nagy egyetemi pályázatok révén osztja, nem költi. Nagy különbség. Mindezt úgy teszi, hogy a létszám gyakorlatilag nem változott az elmúlt években. Hálás vagyok Faragó Sándor rektor úrnak, hogy ennek a folyamatnak én is részese lehetek.

- Beszéljünk egy kicsit a magánéletedrõl, elsõként a családról.

- Nagyszerû emberek, az odaadás és a szeretet példaképei. Bárcsak egyszer felnõhetnék hozzájuk. Az õ biztatásuk és támogatásuk nélkül semmire se vittem volna. Fájó, hogy a szüleim már nem élnek. Kevés szabad idõmet a Rotary Club tölti ki, amelynek alapító tagja vagyok, és persze az irodalom.

- Tudom, hogy szereted a jó könyveket és a szép verseket. Kik a kedvenc íróid, illetve költõid?

- A legkedvesebb íróm Somerset Maugham. Élmény a novelláit eredetiben olvasni. Ugyanakkor minden este olvasok szépirodalmat, fõleg verseket. Költõ barátaimat: Albert Leventét, Herczeg Jánost, Winkler Andrást….és Téged is – emlékszel– azzal szoktam viccesen cukkolni, hogy utálom a verseket. Egy biztos: a vers nem jó altató. Túlontúl töményen fogalmaz, sokszor egy-két szó olyan hatással van rám, hogy egész éjjel nem tudok aludni. Az utóbbi idõben egy olyan barátra tettem szert, akivel néha összejövünk, és kedvenc verseinket egymásnak felolvassuk. Lehet, hogy összejön valamikor egy amatõr irodalmi est, majd meglátjuk. De a költõkre gondolva: most fõleg Pilinszky János és Wass Albert „fogyasztó” vagyok.

- Befejezésül egy kérdés erejéig térjünk még vissza a szakmai-vezetõi munkádhoz. Ezen a területen milyen terveid, elképzeléseid vannak a következõ évekre?

- Fontos, hogy az eddigieknél hatékonyabban kapcsolódjunk be az európai tudományos szférába. Sok jó példa van egyetemünkön, de most jött el az idõ, hogy továbblépjünk. Napokon belül átadom három TÁMOP projekt menedzselését, illetve szakmai vezetését. Ezek a tudás- és technológia transzferre (4.2.1) és a tudományos eredmények disszeminációjába (4.2.3) koncentrálnak, a 4.2.2 jelû pedig egy olyan kutatási program, amely az erdészeti és mezõgazdasági technológiák és a klímaváltozás hatásait vizsgálja Mátyás Csaba akadémikus vezetésével. A három program együttesen több, mint 1 milliárd forintnyi támogatást jelent. Ebbõl a közremûködõ karok közel 500 millió Ft-ot kapnak például a bérköltségek fedezésére, de a mûszerbeszerzési „támogatás” sem csekély. Még bõven van mit tenni a szervezés terén, de a programok mûködnek, és ez nem kis eredmény. Örömmel tölt el, hogy a közremûködõ kollégákkal az esetek legnagyobb részében jó kapcsolatot tudtam kialakítani. Most egy újabb kihívás elõtt állok: Rektor Úr megbízott a 2 milliárd Ft-os, a kutatóegyetemi minõsítéssel összefüggõ TÁMOP projekt szakmai vezetésével.

Szeretném megérni, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem a világ legjobb 500 egyeteme közé kerül, és a szellemi kapacitásával a régió fejlõdésében alapvetõ szerepet játszik. Szerintem minden feltétel adott, hogy ezek az álmok elõbb vagy utóbb valóra váljanak.

Köszönöm a beszélgetést. A magam, és a Vivat Academia Szerkesztõbizottsága nevében szívbõl gratulálok akadémikussá történt megválasztásodhoz. Az eddigiekhez hasonló további szép sikereket, hozzá sok türelmet és nagyon jó egészséget kívánunk.