Kapcsolatunk célja oktatói és hallgatói Erasmus pályázatban való részvételi lehetõség kialakítása volt, melynek eredményeképpen, Svájc anyagi támogatásával hozzájuthattam ehhez a nagyon hasznos, sokrétû tapasztalatokat nyújtó tartózkodáshoz.

Tanulmányutam során nagyszerû kollégák szállásoltak el otthonaikban, és térítésmentesen, teljes ellátás mellett fogadtak be otthonaikba, lehetõvé téve, hogy részesévé válhassak életüknek, ezért élményeim, megszerzett ismereteim e téren is gyarapodhattak, amely egyedülálló lehetõség lenne bárki számára.

Tekintve, hogy Svájcban is felsõoktatási szinten zajlik az óvodapedagógus képzés, nemcsak egyoldalú információszerzésre korlátozódott a tanulmányutam, hanem kölcsönös tapasztalatcserére bõvült ki, amely mindkét fél számára nagyon eredményes volt.

Tanulmányutam elsõ idõszakában számos óvodát látogattam meg különbözõ városokban, és ennek során láthattam a magyarországi rendszertõl való eltéréseket: Az óvodáskor 4-5 éves korban kezdõdik, a legtöbb gyermek 1-2 évig jár óvodába, ahol az óvodapedagógusokat óvodai tanító személynek nevezik, nem csoportokról beszélünk, hanem osztályokról, és nem nevelésrõl, hanem tanításról. Mivel a városokban általában sok óvoda van, a gyermekek lakóhelye közelében, a gyermekek önállóan érkeznek az óvodába, és önállóan térnek haza otthonaikba a délelõtti foglalkozások után, ugyanis a legtöbb óvoda a hét három napján csak délelõtt üzemel, és a gyermekek nem kapnak ebédet sem. A hét további két napján délután fél kettõtõl folytatódnak a foglalkozások, egyik nap (kedden) a kisebbeknek, másik nap (csütörtökön) a nagyobbaknak, amely már iskola elõkészítést jelent. Elõfordul az is, hogy egy csoportot (osztályt) alkotnak az óvodások, és az általános iskola 1., valamint 1-2. osztályos tanulói. Az elõbbi az ún. Grundstufe, az utóbbi a Basisstufe nevet viseli. E kísérletekkel kívánják megkönnyíteni az óvoda-iskola átmenetet, ámbár a lakosság körében nehéz elismertetni ezt a nevelési-oktatási formát, és általános körû bevezetése számos esetben ellenállásba ütközik.

Tartózkodásom másik részében alkalmam nyílt betekintést nyerni a fõiskolán folyó oktatásba, vizsgáztatásba. Egyik nagy élményem a testnevelés vizsgán és órán való részvétel volt, mert ez nagy eltérést mutatott számomra az itthonival szemben: a vizsga elméleti és gyakorlati részbõl állt. A gyakorlati vizsgán a csomókötéseket kellett bemutatniuk a hallgatóknak, valamint zsonglõrködés, ugráló kötelezés is volt, és egy kötél jellegû vertikális kendõn kellett valamilyen produkciót elõadniuk. Ez számomra teljesen új volt, valamint az a hangulat, amit az órán átélhettem, amely tánccal kezdõdött.

Tanulmányutam során megbeszéléseket folytattam a fõiskola rektorával, intézetigazgatókkal, a gyakorlati képzés vezetõivel, és lehetõség volt a Benedek Elek Pedagógiai Kar kutatási témáinak egy intézetigazgatói értekezlet keretében történõ bemutatására is.

Tartózkodásom során rendszeresen jártam a nagyon jól felszerelt könyvtárba, ahol tanulmányozhattam, és kikölcsönözhettem a kiváló óvodapedagógiai, kétnyelvû neveléssel kapcsolatos szakirodalmakat, és ezekbõl sok, szakmai munkámat segítõ másolatot volt szerencsém készíteni, és hazahozni. Nagyon sok adaptálható, hazai viszonylatban is megvalósítható tapasztalatot, ötletet, feladatot hoztam magammal.

A szakmai tanulásomat, tapasztalatszerzésemet a magánéletben számos örömteli találkozás egészítette ki, és tette teljessé, amely feledhetetlen perceket, órákat, napokat szerzett egész életemre. Fantasztikus érzés volt megélni a svájci emberek vendégszeretetét, nyitottságát, õszinte érdeklõdését bármely általam felvetett téma iránt, és azt a tiszteletet, udvariasságot, megbecsülést, amelyben a találkozások során minden alkalomkor részesítettek.

A hat hét, a rendkívül intenzív ismeretszerzéssel, tapasztalatgyûjtéssel gyorsan eltelt. További munkámban kiemelt fontosságúnak tartom a tapasztalataim mind kollégáimnak, mind hallgatóimnak történõ átadását, valamint a Karon belül olyan programok megvalósítását, melyekbe e tapasztalataim beépíthetõk.