címlap interjú krónika kultúra alapállás reflex humor sport In memoriam vers - nemvers hagyományaink korábbi számaink



[PDF változat letöltése]
{edition_name}


{storyphoto width="160" height="200" scaling="constrain" prepend="" format="" append="
\"%c\"

%c
fotó: %r (%R)

"}
Monstre tavaszi hallgatói rendezvények a SEK-en: Kolinapok és Diáknapok
A Savaria Egyetemi Központ két nagy, több napon át tartó tavaszi hallgatói rendezvénye a Pável Ágoston Kollégium által szervezett Kolinapok, valamint a Hallgatói Önkormányzat égisze alatt megrendezett Diáknapok.

Tágas sátor, legelő ló, a füvön napozók, vagy épp a lengőteke szomszédságában heverésző fiatalok: két napnyi programmal a Deák utcai kollégium (közismertebb nevén a LUK) udvarán igyekezett bebizonyítani a Kolinapokat szervező Pável Ágoston Kollégium, hogy miért is jó kollégistának lenni. Az erős idegzetűeket disznóvágás, az erős gyomrúakat többek közt sült vér fogadta az első, egészségtelennek kikiáltott napon, ami azonban némi egészséggel is párosult, hiszen a bátrabbak lengőteke-bajnokságon vehettek részt, illetve csocsóban mérhették össze tudásukat. E tevékenységek jártak valamennyi testmozgással, ahogy este a rekeszizmukat is megdolgoztathatták azok, akik ellátogattak Szupkay Viktor – a Maciarc – humorista előadására a Díszterembe. S akik ezután igazán élvezetes – és szemet gyönyörködtető – programra vágytak, megtekinthették az egyetem azon tíz igen csinos hölgyét, akik indultak a SEK Szépe választáson. Természetesen, ha valaki inkább a szerencsejátéknak hódolt, este héttől a lányok helyett választhatta a pókert is, hiszen pókerbajnokság is szerepelt a programok között, amit karaoke követett: ezen a pókerverseny minden nyertese és vesztese kiénekelhette magából az örömét vagy a bánatát.

A második napon a főszerep a méregtelenítésé volt. A kollégisták már reggel finom pástétomokkal, egészséges gyümölcssalátával és répatortával várták az udvarra látogatókat, és hála a sörsátornak, se éhesen, se szomjasan nem maradt senki. A merészebbek kipróbálhatták a lovaglást, az íjászkodást, és tojással, illetve almával is megdobálhatták kedvelt, vagy nem éppen kedvelt oktatóikat. A legbátrabbak pedig részt vehettek az egészségügyi méréseken, ahol két kedves hölgy szurkálta az ujjakat, hogy koleszterin-és vércukorszintet mérhessen (a vérnyomásmérés természetesen fájdalommentes volt). A feszültséget számháborúban vezethették le a vállalkozó szelleműek, majd retro buliban táncolhatták ki mindazt az energiát, amely a második nap végére megmaradt. Jó levegő, napsütés, nyüzsgés, sörsátor, csemegeuborka, kenyér: mintha majálison lettünk volna, visszautazva az időben, családdal és barátokkal körülvéve. Mert most tényleg olyan barátokkal lehettünk, akik egy kicsit már a családunkká is váltak.

A Hallgatói Önkormányzat idén április 26–29. között rendezte meg a hagyományos hallgatói dínomdánomot, a Diáknapokat. A rendezvény négy naposra kerekedett, hiszen a szórakozásra vágyó hallgatók már a nulladik nap keretében önfeledt bulizásba kezdhettek. Bár ekkor még kevés program várta a sörkertbe kilátogatókat, de jó zene volt – a Berzsenyi Rádió stábjának köszönhetően –, valamint este a Házi Kispályás Labdarúgó Bajnokság döntőire is sor került. A zenés programok mellett ebben az évben sem maradtak el azok a rendezvények, amelyekre a kalandvágyó hallgatókat várták a szervezők. A Söptei úti volt laktanya területén például – idén több külső helyszínen is voltak programok – paintball-lal, íjászkodással és sétarepüléssel ismerkedhettek a fiatalok. Az első napon megkezdődött a rektorcsapatok vetélkedése is. Ezen kívül a szépségé és a tehetségé volt még a főszerep, hiszen egy rövid sajtótájékoztató keretében bemutatkoztak a Nyugat-magyarországi Egyetem Szépe döntős lányai, majd pedig intézményünk tehetségeinek szárnypróbálgatásait láthattuk és hallhattuk az udvaron. De ha mindez valakinek nem lett volna elég, az este az „A” Clubban örömlánynak vagy kamionsofőrnek öltözhetett, hiszen az évek óta nagy népszerűségnek örvendő giccsparti kínált szórakozási lehetőséget. A rektorcsapatok harca másnap reggel tovább folytatódott, a „normandiai partraszállással”; a vetélkedés kellékei közül a tojás és a zöldség természetesen idén sem hiányzott. A délután folyamán óriás társasjáték révén további erőfitogtatás várta a rektorcsapatokat. A leglátványosabb program pedig a libadressz futás volt: ennyi gyönyörű lányt (avagy fiút) egyszerre az utca embere régen látott – talán egy éve ilyenkor. S akinek még nem volt elég a nevetésből, annak Hadházi László mozgatta tovább a rekeszizmait. Kacajból természetesen nem volt hiány, inkább csak helyből, a program annyi embert vonzott. Az udvaron azonban a helyhiányra sem lehetett panasz, hiszen a Sipőcz Rock Band felizzította a hangulatot a Bikini koncert előtt, ami a rendezvény egyik legkiemelkedőbb fellépése volt. Ám pihenésre továbbra sem volt ok, mivel hátra volt még a záró nap: néhány járókelő bizonyára rosszat sejthetett mikor a délután folyamán meglátta a drogkereső kutyákat és a falakról logó kommandósokat, de megnyugtatunk mindenkit, az egyetemi központ nem került terrortámadás célkeresztjébe. Majd a sport kapott főszerepet, már ha a hagyományos parasztolimpiát sportnak lehet nevezni; a látottak alapján a gyomor sportjának mindenképp. S ha a parasztolimpia a gyomor sportja, akkor az ezt követő szépségverseny mindenképp a szemünk sportja a maga szemet meregető „tornagyakorlataival”. Miután a hallgatók megtornásztatták a gyomrukat, illetve a szemüket, az este folyamán a Belga együttes gondoskodott arról, hogy lábaikat se kelljen kímélniük. Következtetés: igazán színvonalas és szórakoztató négy nappal örvendeztette meg a részt vevőket a Hallgatói Önkormányzat.