- Gratulálok a rangos díjhoz, hogyan érintett a kitüntetés?

- Természetesen nagyon örültem és meghatódtam. Meglepetésként ért, és ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatta a felterjesztésemet: az óvoda vezetõjének, kollégáknak, gyakorlatvezetõ tanároknak, szülõknek.

- Gyönyörû pályát tudhatsz magad mögött. Melyek a legszebb emlékeid, mire gondolsz vissza a legszívesebben?

- A legszebb pillanatok mindig azok voltak, amikor a régi óvodások hozták vissza gyermekeiket, mert jó emlékeik voltak az óvodáról és saját gyermekeiket is ide szerették volna járatni.

- Mikor nyilvánult meg a pályád iránti elhivatottságod?

- Mindig is pedagógusnak készültem, már pici kislány koromban is tanítgattam, neveltem a babáimat. Volt a lakásunkban egy széles ablakpárkány, az volt az én felségterületem, ahol mindig óvodást, iskolást játszottam. Mivel édesanyám súlyos beteg lett, Sopronban maradtam, ahol megtaláltam a hivatásom. Boldog vagyok a munkámmal, volt az életemben sok nehézség, ezeken a rokonok és a barátok mellett a gyerekek ragaszkodó szeretete segített át. Az a csodás ebben a hivatásban, hogy amikor a gyerekek között vagyok, csak õk töltik ki a gondolataimat.

- Milyen volt az óvoda régen, és milyen ma?

- Régen mások voltak az elvárások, volt, hogy 37 – 39 gyereket kellett ellátni, nem volt ekkora szakmai szabadság, mint most. De a folyamatos továbbképzésre mindig volt és van is lehetõség. Pályám elején sokat tanulhattam az akkori idõsebb kolléganõktõl, akikre a mai napig szeretettel gondolok. Ma is fontos a szakmai továbbképzés, de a pályám végéhez közeledve, szívesebben maradok a gyerekek közt, és igyekszem továbbra is olyan intenzitással dolgozni, mint 38 évvel ezelõtt, bár sokkal több energiára van szükségem, ezt kár lenne tagadni.

- Mit tartasz fontosnak a gyerekek fejlesztésében? Melyik terület hangsúlyos a munkádban?

- Indíttatásomnál fogva én a mozgást emeltem ki a gyerekek programjában. A gyerekek testi egészségének megõrzését, mozgáskultúrájuk fejlesztését nagyon fontosnak tartom. Úgy gondolom, ha a gyerekek egészségesek, és biztosítjuk számukra a megfelelõ mozgást, akkor minden területen jobb teljesítményt tudnak nyújtani. A programunkat Bucsy Gellértnével dolgoztuk ki, szakmailag õ erõsítette a munkámat. A sport mellett természetesen sokféle tevékenységet végzünk még, mesélünk és énekelünk, játszunk és kirándulunk a gyerekekkel.

- Nehézséget jelent az, hogy gyakorló óvodaként a gyerekek mellett az óvodapedagógus hallgatókkal is foglalkoztok?

- Nem, semmiképpen. 1984-ben váltunk gyakorló óvodává, kezdetben szakmai kihívást jelentett az, hogy a hallgatókat is nevelni, tanítani kellett a kicsik mellett, de nekem ez nem jelentett többletfeladatot, hisz mindig is szívesen adtam át a szakmai tudást. Azok a hallgatók, akik idejönnek, nem feltétlenül tudják, hogy mit is jelent az óvónõi hivatás, nálunk tapasztalják meg elõször igazán, mit jelent óvodapedagógusnak lenni.

- Milyen tanácsokat szoktál adni a gyakorlatra érkezõ hallgatóknak?

- Elõször is, hogy merjenek játszani a gyerekekkel, hogy merjenek újból gyermekek lenni. Aztán azt, hogy le kell guggolni a gyerekekhez, ölbe kell venni õket, tudni kell látni az életet gyerekszemszögbõl is, át kell érezni a problémáikat, örömeiket. Szeretni kell õket, mert nagyon érzékenyek, könnyen megérzik azt, ha valaki nem szereti, nem segíti igazán õket. Sok mindent meg lehet tanulni, de a mi hivatásunkra születni kell, igaz szeretettel kell végezni.

- Mit üzensz a Benedek Elek Pedagógiai Kar óvodapedagógus hallgatóinak?

- Csak az jöjjön erre a pályára, aki azt érzi magában, hogy elég kitartó ehhez a szép, de nem könnyû pályához. Aki szereti a gyerekeket, és hivatásának érzi ezt a pályát, belsõ indíttatást érez, és szívvel-lélekkel tudja csinálni, mert az éneket, a mesélést, a foglalkozásokat mind-mind meg lehet tanulni, de a gyerekek iránti szeretetnek, elhivatottságnak belülrõl kell fakadnia, csak akkor lesz kerek az életpálya.

- Köszönöm a beszélgetést.

Csiha Tünde Noémi