címlap interjú krónika kultúra alapállás reflex humor sport In memoriam vers - nemvers hagyományaink korábbi számaink



[PDF változat letöltése]
{edition_name}


{storyphoto width="160" height="200" scaling="constrain" prepend="" format="" append="
\"%c\"

%c
fotó: %r (%R)

"}
A geográfia orosz úttörői
Amikor otthon a takarításra kerül sor, a legtöbb férfiember azonnal talál magának valamilyen mondvacsinált vagy valós elfoglaltságot. Kivéve persze, ha a saját könyvespolcunkon kell rendet tenni. Ilyenkor rég elfelejtett könyveket fedezhetünk fel újra, egykor szeretett, mára kicsit elhanyagolt ritkaságoknak tudunk újból örülni. A minap, ilyen átrendezéses rendrakás után, polcom jobb alsó sarkában bukkantam rá három orosz geodéta-geográfus régi művére. Elolvastam őket, és úgy gondolom, hogy életük történetét szélesebb körben is meg kellene ismertetni. Vedd hát fel hátizsákodat, fűzd szorosra bakancsaid, és járjuk be együtt a Távol-Kelet őserdeit, Belső-Ázsia víztelen sivatagjait és az Északi-föld ismeretlen vadonját!

A Távol-Kelet őserdeiben

Vlagyimir Klavgyijevics Arszenyev orosz geodéta-geográfus volt, a Szihote-Aliny-hegység, az orosz Tengermellék, valamint az Usszuri-vidék térképezője.

Arszenyev Szentpéterváron született 1872-ben egy kis jövedelmű vasúti tisztviselő fiaként. Már gyermekkorától kezdve érdeklődött a számtan és a földrajz iránt. Gyermekkori álma volt, hogy ismeretlen vidékeket járjon be, felfedezze és tudományosan feltárja a térkép akkor még fehér foltjait. Tanulmányait a pétervári kadétiskolában végezte, ahol nagy lelkesedéssel hallgatta Grum-Grzsimajlo földrajzi előadásait, aki testvérével három jelentős expedíciót vezetett Belső-Ázsiába, a Pamírba, valamint a Kuku-nór-tóhoz. Ezek az előadások még jobban megerősítették hitében, hogy életét Kelet-Szibéria és az orosz Távol-Kelet megismerésére kell fordítania. A katonai iskola elvégzése után rövid ideig Lengyelországban szolgált, ám addig zaklatta feletteseit kéréseivel, míg végül áthelyezték a Távol-Keletre. 1899-től kezdve számos expedíciót vezetett a mai habarovszki és tengermelléki határterületek feltáratlan vidékeire. A Szihote-Aliny-hegység déli és középső részét három expedíció (1902, 1906, 1907) során járta be. 1902-ben ismerkedett meg a gold nemzetiségű vadásszal Derszu Uzalával, aki éveken keresztül volt vezetője, és akinek könyveiben állított emléket.

1908-1910 között a Szihote-Aliny-hegység északi részét térképezte fel. A forradalom után a később róla elnevezett vlagyivosztoki múzeum néprajzi osztályának őrévé választották. 1918 után a habarovszki és vlagyivosztoki egyetemek Pedagógiai Intézetének lett vezetője, néprajzot és a távol-keleti népek őstörténetét tanította a diákoknak. Az 1920-as évek elején feltérképezte az Ohotszki-tenger észak-keleti részét, valamint a Parancsnok-szigeteket. Utolsó nagy expedícióját 1927-ben az Amur folyó alsó folyásához vezette. 1930-ban az orosz Távol-Keleten épülő vasútvonalak földmérési munkáinak felügyelőjévé választották. Egyik ellenörző körútja alkalmával megbetegedett, és 1930-ban tüdőgyulladásban meghalt. Kuroszava Akira 1975-ben azonos című filmjében dolgozta fel Derszu Uzala című művét, amely elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

Belső-Ázsia ismeretlen térségein

Nyikolaj Mihajlovics Przsevalszkij orosz Ázsia-kutató volt, vadász, a 19. század második felének meghatározó orosz földrajzi utazója és felfedezője.

Szmolenszkben született, lengyel nemesi családban, 1839-ben. Tanulmányait Szentpéterváron végezte a katonai akadémián, ahol a későbbi híres geodéta-utazót gyenge jegyei miatt majdnem megbuktatták topográfiából és felmérés-tanból. Végzése után, 1864-ben, a földrajz tárgy oktatója lett a varsói kadétiskolában. 1867-ben kérvényezte az Orosz Földrajzi Társaságnál, hogy helyezzék át Kelet-Szibériába, Irkutszkba. A terve az volt, hogy bejárja az Usszuri-folyó medencéjét, és eljut az Amur-folyó forrásához. Ez volt az első jelentős expedíciója, amely két évig tartott.

A következő években négy jelentős expedíciót vezetett Közép- és Belső-Ázsiába. 1870-ben indított expedícióján keresztülszelte a Góbi-sivatagot, eljutott Pekingbe, majd felfedezte a Jangce-folyó felső folyását. 1872-ben eljutott Tibet északi részébe. Utazása során 7000 négyzetmérföldet térképezett, összesen 5000 növényt, 1000 madarat, 3000 rovart, 70 hüllőt és 130 emlőst gyűjtött. 1876–1877-ben keresztülutazott Kelet-Turkesztánon és eljutott a Lop-nor-tóhoz, amelyet Marco Polo óta nem látott európai ember. Ez az utazása később nagy visszhangot váltott ki. Richtofen német utazó és Sven Hedin svéd utazó szerint Przsevalszkij nem a tényleges Lop-nor-tóhoz jutott el, hanem a Tarim-folyó egy másik sós mocsaras kiöntéséhez. A földrajzi vitát ízléstelen politikai utózöngék kísérték. A vitát Grum-Grzsimajlo és Obrucsev orosz földrajzi utazók vizsgálatai zárták le, amelyek tisztázták, hogy a Lop-nor lényegében egy vándorló tó, amelynek kiterjedése és földrajzi elhelyezkedése szoros összefüggésben van a Tarim-folyó vízhozamával és annak gyakori mederváltoztatásaival. 1879–1880-ban eljutott a Kuku-nor-tóhoz, majd átkelve a Tien-Shan hegységen behatolt Tibet északkeleti részébe. Szeretett volna eljutni a titokzatos városba, Lhásszába is, azonban ez a tibetiek ellenállása miatt nem valósulhatott meg. 1883-1885 között Kjahtából indulva, átszelve a Góbi-sivatagot, eljutott Alashanba, a Tien-Shan hegység keleti vonulataiba, majd ismét a Jangce-folyóhoz. Visszafelé a Kuku-nor-tó felé jött, és expedícióját az Isszik-kul-tó mellett fejezte be Khotan városában.

Utazásai során hatalmas, addig a térképen fehér foltként számon tartott területeket tárt fel; természettudományos gyűjteménye számos, addig ismeretlen fajjal gazdagította a tudományt. Sikerült fellelnie többek között a vadon élő kétpúpú tevét, vad jakok csordáit, és a róla elnevezett Przsevalszkij-lovat és antilopot. Przsevalszkij 1888-ban halt meg, ötödik expedíciójának előestéjén, Karakol városában az Isszik-kul tó partján. Kísérői tanácsa ellenére forralatlanul itta a Csu-folyó vízét, hastífuszt kapott és néhány nappal expedíciója megkezdése előtt meghalt. A cár rendeletére a várost ezután Przsevalszkra keresztelték át. Emlékművét Szentpéterváron emelték, hatalmas gránittalapzaton áll mellszobra, alatta pedig expedíciós felszereléssel megterhelt teve bronz szobra látható. Egy elterjedt legenda szerint Przsevalszkij házasságon kivüli gyermekeként született Sztálin. A legenda részben a két férfi hasonló arcvonásain alapul, de talán szándékos propaganda erőfeszítések is segítették, hogy Sztálint a szláv eredet mítoszával ruházzák fel. Przsevalszkij valójában nem járt Grúziában.

A térkép határain túl

Georgij Alekszejevics Usakov orosz geodéta volt, sarkutazó és geográfus, a földrajztudományok doktora, az Orosz Földrajzi Társaság tagja, a Szovjetunió többszörösen kitüntetett sarkkutatója.

Amuri kozák családban született 1901-ben. 11 éves koráig Habarovszkban élt, itt végezte középiskoláit, dolgozott újságárusként, tisztviselőként, volt gyűjtő V. K. Arszenyev expedíciójában, akinek meghatározó szerepe volt későbbi sorsában. Ebben az időszakban éjjeli menedékhelyeken lakott. 1921-ben beiratkozott a Vlagyivosztoki Egyetemre, de az idő nem kedvezett a tanulásnak: részt vett a polgárháborúban majd aktív katonai szolgálatot teljesített. Egész életében képezte magát, így enciklopédikus tudású geográfussá, természettudóssá és néprajztudóssá vált. 1924-től az Orosz Földrajzi Társaság tagja lett. 1926 és 1929 között Oroszország teljes jogú megbízott kormányzója volt a Wrangel és Gerald sarkvidéki óceáni szigeten, valamint vezetője volt annak az expedíciónak, amely megvédte ezt a szigetet a külfödi befolyástól Oroszország számára.

Elkészítette a Vrangel-sziget partvonalának első részletes térképét, számos tudományos és gazdaságilag hasznosítható adatot gyűjtött a szigetről, néprajzi adatokat a Csukcs-félszigetről érkező eszkimókról és a csukcsokról, valamint adatokat a szigetek közötti navigációról. 1930-ban az Északi-sarki Intézet vezetője lett Leningrádban. 1930-32 között Usakov vezette azt az expedíciót, amely partra szállt Szevernaja Zemlján (az Északi Földön), amely szigetcsoporton korábban még soha senki nem szállt partra. Ezen expedíció során a 20. század és a második millenium legnagyobb szárazföldi területét (37 000 km2) fedezték fel. A munka eredményeként kiderült, hogy Szevernaja Zemlja egy kiterjedt szigetcsoport, amely négy nagyobb és számtalan kisebb szigetből áll. Elkészítették a szigetcsoport első részletes térképét, amelyet a hajósok azonnal használatba is vettek. Ez a térkép tette lehetővé a Szibirjakov jégtörő számára az Északi-tengeri út egy hajózási idényben való végighajózását Arhangelszktől Vlagyivosztokig. Usakov és társai ezzel az úttal elévülhetetlen érdemeket szereztek az Orosz-Észak feltárásában, olyan földterületet térképeztek fel, amelyet először 1913-14-ben a Tajmir és Vajgacs jégtörők legénysége pillantott meg a Tajmír-félszigettől északra. Ez az utazás meghozta Usakov számára a nemzetközi elismerést. 1933-ban kitüntették a Lenin-érdemrenddel, az akkori időknek megfelelő legmagasabb szovjet állami kitüntetéssel. 1932-36 között az Északi-tengeri Út Főigazgatóságát vezette O. J. Schmidt mellett. Ő volt a geológiai tanulmányok felelőse. 1935-37 között a Csendes-óceán nemzetközi kutatása az ő vezetése alatt valósult meg. 1934-ben ő irányította és szervezte a Cseljuszkin hajó legénységének a kimentését, Alaszka (Nome), Vankarem és maguknak a jégtáblán rekedteknek bevonásával. Munkájáért a Vörös Csillag-érdemrenddel tüntették ki. 1935-ben a Sadko jégtörő északi-sarki expedíciójának volt a vezetője, amely nagy fehér foltokat tüntetett el a térképen a Ferenc József-föld és Szevernaja Zemlja között, valamint felállították a jég közötti sodródás legészakibb rekordját.

A történelemben először végeztek mélytengeri kutatásokat, és egy melegebb áramlatot mutattak ki Szevernaja Zemlja partjainál. Felfedeztek egy szigetet, amelyet Usakov-szigetnek neveztek el. Eredményeiket felhasználták az Északi Jeges-óceán 2000-es térképének elkészítésénél is. Usakov élete folyamán több mint 50 felfedezést tett az Orosz-Északon. 1935-1941 között a Hidrometeorológiai Intézet vezetője volt, és egyben ő szerkesztette a „Szovjet Sarkvidék” című folyóiratot is. 1940-1943 között, a háborús években az olajszállítást felügyelte a bányavidékek és a front között, 1943-1945 között pedig az Alkalmazott Geofizikai Tudományok Intézetét vezette.1947-ben annak a szovjet expedíciónak a vezetője volt, amely Brazíliába utazott, hogy a napfogyatkozást tanulmányozza. 1948-1957 között a Szovjet Tudományos Akadémián dolgozott V. A. Obrucsev segítőjeként, és munkájáért 1950-ben kitüntették a földrajztudományok doktora fokozattal. Obrucsev ekkor a következőket mondta róla: „Az ő doktori értekezése ott van a világ valamennyi térképén.” 1963-ban halt meg Moszkvában, ám a Domasnyij-szigeten helyezték örök nyugalomra, ott, ahonnan elindult felfedezni az Északi-föld ismeretlen térségeit.